Szlovák radarok érkeznek Romániába az alacsonyan repülő légi célpontok felderítésére
Szlovákia alacsonyan repülő légi célpontok felderítésére alkalmas radarokat és az azokat kezelő személyzetet küld Romániába, jelentette be az ügyvivő védelmi miniszter kedden az Agerpres szerint.
A szlovák kormány már jóváhagyta az eszközök és a személyzet Romániába küldését. Miruță Facebook-bejegyzésében megköszönte Robert Kaliňák szlovák védelmi miniszternek és a pozsonyi kormánynak a döntést.
Az ügyvivő tárcavezető szerint Románia korábban a NATO és az Európai Unió szintjén is kérte, hogy erősítsék meg az ország keleti határának megfigyelését. A szlovák radarok ennek a kérésnek a nyomán érkeznek.
Miruță azt írta, a döntést több olyan tárgyalás előzte meg, amelyeken ismertette és indokolta Románia igényeit. Szerinte ahhoz, hogy Szlovákia végül segítséget ajánlott, az is hozzájárult, hogy Románia megbízható szövetségesként teljesítette saját vállalásait.
A bejelentés éppen egy újabb, a román határ közvetlen közelében végrehajtott orosz dróntámadás után érkezett, amiről a Digi24 számolt be. A lap azt írta, keddre virradó éjszaka Shahed drónok támadták az ukrajnai Orlivka határátkelőt, amely komppal köti össze Ukrajnát a Duna túloldalán fekvő romániai Isaccea átkelőjével. Az ukrán határőrség szerint találatok érték az átkelő épületét és területét, tüzek keletkeztek, az átkelőt pedig ideiglenesen lezárták. A járműveket más határátkelőkhöz irányítják.
A történtekre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is reagált. Szerinte Oroszország szándékosan támadta meg a Romániával közös határon fekvő átkelőt, mert az Ukrajna exportját kiszolgáló infrastruktúra része. Az államfő azt írta, hogy az orosz hadsereg hétfőről keddre virradóan jelentős számú rakétával és drónnal támadta Ukrajnát, és ismét sürgette a légvédelmi rendszerek szállításának felgyorsítását. Az ukrán légierő közlése szerint az éjszaka folyamán Oroszország 218 drónt indított, amelyek közül 187-et lelőttek.
A támadás miatt Romániában is készültséget rendeltek el. A védelmi minisztérium közlése szerint hétfő este 23:30-kor két légi célpontot észleltek az ukrajnai Vylkovétól 24 kilométerre északkeletre, a román határ közelében. A Mihail Kogălniceanu légibázisról két, NATO-légtérrendészeti szolgálatot teljesítő spanyol F–18-as vadászgép szállt fel, később pedig a román légierő egy IAR–330 Puma SOCAT helikopterét is riasztották. Tulcea megye északkeleti részére RO-Alert figyelmeztetést küldtek. A pilóták ukrán területen történt robbanásokat jelentettek, Románia légterének megsértését azonban a védelmi minisztérium szerint nem észlelték.
Az alacsonyan repülő célok észlelésére alkalmas szlovák radarok érkezése azért is lényeges, mert az utóbbi hónapokban többször éppen az ilyen drónok okoztak problémát a román légvédelemnek. Augusztus 14-én egy drón úgy jutott be Romániába és zuhant le Luncavița közelében, hogy a katonai radarok nem észlelték; augusztus 20-án egy újabb drón lépett be a román légtérbe, majd Grindu közelében zuhant le. Korábban egy román F–16-os Bukaresttől mintegy 90 kilométerre lőtt le egy ismeretlen drónt, május végén pedig egy orosz Geran–2 drón egy galaci lakóházba csapódott, ami után Románia gyors légvédelmi támogatást kért a NATO-tól. A Fekete-tengeren is egyre több hasonló incidens történik: augusztusban a Neptun Deep gázmező közelében talált orosz drónokat semmisítették meg a román hatóságok.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom