A román katonai radarok nem látták, lezuhant és felrobbant egy drón a Duna-deltában
Újabb drón zuhant le Románia területén: a Duna-delta térségében földet érő repülő szerkezet becsapódáskor felrobbant, majd kigyulladt. Mindezt úgy, hogy a román hadsereg felügyeleti radarjai észre sem vették a határsértő szerkezet közeledtét. Egy nappal korábban, csütörtökön valóságos orosz dróninvázió volt Tulcea megyében, három drón hatolt be a romániai területre, és miattuk levegőbe is emelkedtek a vadászgépek. Ezúttal azonban úgy hatolt be a román légtérbe a drón, hogy még csak nem is érzékelték a jelenlétét.
A pénteki becsapódás a Luncavița település közelében, egy fás-erdős részen történt, alig öt kilométerre az ukrán határtól. A helyi katasztrófavédelemhez a segélyhívón érkezett a bejelentés, miszerint egy alacsonyan szálló drón zuhant a fák közé, a becsapódást pedig detonáció követte, ami azonnal lángra lobbantotta a környező aljnövényzetet. A helyszínre tűzoltókat riasztottak egy rohamkocsival. A lángok a gyors beavatkozásnak köszönhetően elültek, a pontos roncsmező felkutatására pedig külön csapatokat szerveztek. A tűzoltók mellett helyi erdészek fésülik át a nehezen járható területet, a védelmi minisztérium vizsgálóbizottsága pedig egy katonai helikopterrel szállt ki a helyszínre.
A védelmi tárca kénytelen volt elismerni: a légtérellenőrző rendszerek képernyőjén a drónnak nyoma sem volt, mert a szerkezet rendkívül alacsonyan repült, így észrevétlenül juthatott el a becsapódási pontig.
Bár a Nemzeti Katonai Parancsnokság jelzésére 11:45-kor RO-Alert riasztást adtak ki Észak-Tulcea és Kelet-Galați lakosságának az esetlegesen lezuhanó tárgyak veszélye miatt, magáról a közvetlen behatolásról a hatóságok megint csak a lakossági 112-es hívásokból értesültek, utólag.
A pénteki eset a csütörtöki, felfokozott légiriadók közvetlen folytatása. Egy nappal korábban a román légvédelem még észlelte az ukrán határ mentén mozgó orosz drónrajokat, felküldték a román F–16-os és szövetséges F–18-as vadászgépeket, a határt rövid időre átlépő célpontokat pedig nyomon tudták követni. A pénteki detonáció azonban azt bizonyítja, hogy a radarkép alatti holttérben érkező szerkezetekre nincs válasz, és ezek biztonsági kockázatot jelentenek a határ menti térségben.
Egy júniusi összesítés szerint az ukrajnai háború kitörése óta az orosz drónok legalább 28 alkalommal sértették meg Románia légterét, és körülbelül 47 esetben találtak drónmaradványokat az ország területén. 2025 februárjában fogadta el a román parlament azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a hadsereg fellépjen az ország légterébe engedély nélkül belépő drónokkal és más légi járművekkel szemben. Ennek ellenére 2026. május végén nem tudták lelőni azt az orosz drónt, amely az eddigi legsúlyosabb incidenst okozta. A 30 kg robbanóanyagot szállító orosz Geran–2 típusú drón akkor közvetlenül egy tízemeletes lakóházba csapódott Galac városában.
Végül 2026. július 24-én Buzău megyében lőtték le az első drónt. Ez Bukaresttől alig 90 kilométerre van, vagyis az incidens jóval közelebb történt a fővároshoz, mint a korábbi esetek és a most történt drónos robbanás – ezek helyszínei a határ menti megyék települései voltak.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom