Gyorsabban fizethetik ki a napelemes háztartások többletenergiáját, már csak az államfőn múlik

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Elfogadta a parlament azt a törvényt, amely gyorsabb elszámolást és rugalmasabb kompenzációt hoz a napelemmel áramot termelő háztartásoknak és kisebb vállalkozásoknak. A jogszabály szerint a kisebb rendszerek tulajdonosainál a hálózatba visszatáplált többletenergiát a mostani, akár 24 hónapos határidő helyett havonta számolnák el. Nicușor Dan államfő alkotmányossági kifogást emelt a törvény ellen, de az alkotmánybíróság ezt elutasította, és mivel a döntés indoklása már megjelent a Hivatalos Közlönyben, az államfőnek most tíz napja maradt a törvény kihirdetésére – írja a Profit.ro.

A legnagyobb változás a legfeljebb 27 kW-os berendezéssel rendelkező áramtermelő-fogyasztóknál jön. Ha valaki például az otthoni napelemével több áramot termel, mint amennyit ott elhasznál, a többlet értékét egy másik saját fogyasztási hely, például egy nyaraló villanyszámláján is jóváírhatnák, feltéve, hogy ugyanaz a szolgáltató. A törvény azt is lehetővé tenné, hogy az elszámolásból származó összeget földgázszámlák fizetésére használják, ha az áram- és gázszolgáltató azonos.

A 27 és 200 kW közötti rendszereknél szintén havi elszámolást vezetnének be. Ezeknél is fel lehetne használni a hálózatba adott többletenergia értékét más fogyasztási helyeken, de csak akkor, ha ugyanaz a szolgáltató és ugyanaz az elosztó érintett.

A nagyobb, 200 és 400 kW közötti kapacitással rendelkező jogi személyeknél már a pénzügyi rendezés érvényesülne. Az általuk betáplált energiát a másnapi piac súlyozott átlagára alapján fizetnék ki. A 400 kW fölötti termelők kikerülnének ebből a különleges prosumer-szabályozásból.

A változás egy gyorsan növekvő csoportot érint: korábban írtunk arról, hogy Romániában látványosan bővült a napelem-piac, és ezzel együtt nőtt azoknak a magánszemélyeknek és vállalatoknak a száma is, amelyek egyszerre fogyasztanak és termelnek villamos energiát. Az ANRE akkor már arról beszélt, hogy a házakra szerelhető napelemeknél küszöbértéket kellene szabni, mert a túlméretezett rendszerek gondot okozhatnak az elosztóhálózatban.

A napelemes rendszerek terjedése azóta is folytatódott. Tavaly az E.ON Energie România első hat hónapjában több mint 2 270 háztartási napelemes rendszert telepített, ami 13 százalékos növekedést jelentett az előző év azonos időszakához képest. Különösen látványosan nőtt az érdeklődés a tárolóakkumulátorok iránt.

A háztartási napelemek szerepe ma már országos energiapolitikai szinten is látható. Januárban arról írtunk, hogy Románia az uniós középmezőnyben van a megújuló villamos energia aránya alapján, és a napenergia az egyik leggyorsabban növekvő ágazat. Ehhez a saját napelemrendszerrel termelő háztartások és kisebb vállalkozások is hozzájárulnak.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!