Kelemen Hunor szerint nehezen található hosszú távon működő kormányformula

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

AZ RMDSZ-es delegáció is kijött az államelnöktől, és Kelemen Hunor a sajtónak azt mondta: jelenleg szinte lehetetlennek tűnik olyan kormányzati formulát találni, amely 2028-ig stabilan működhetne. Az RMDSZ szerint ugyanakkor továbbra is egy átlátható parlamenti többségre támaszkodó kormány lenne a legkorrektebb megoldás.

Az RMDSZ nem módosított a korábbi álláspontján, ez pedig nem meglepetés, múlt héten Kelemen Hunor végigturnézta a bukaresti televíziókat, és gyakorlatilag mindenhol is a PSD-PNL-USR-RMDSZ koalíció újjáépítése mellett érvelt, ezzel egyfajta nyomást is gyakorolt a volt koalíciós partnerekere, mert a PNL-re és az USR-re hárul annak politikai ára, ha ez mégsem valósul meg. Az sem meglepetés, hogy az RMDSZ kizárja egy olyan kabinet támogatását, amely mögött az AUR állna. Kelemen szerint a következő évek költségvetési és gazdasági kihívásai miatt politikai felelősségre és stabil parlamenti háttérre lesz szükség.

„Ahogy most kirajzolódik a helyzet, szinte lehetetlen olyan megoldást találni, amellyel 2028-ig el lehetne menni” – mondta az RMDSZ-elnök, aki szerint az előrehozott választás nem jelentene valódi megoldást.

Mint írtuk, csak a PNL érne el jobb eredményeket, minden más mainstream párt – köztük az RMDSZ is – leszálló ágban van, alig 3,4 százalékra mérték. Ezért nem szívesen mennének vissza a választók elé. Amúgy a parlementbe beválasztott képviselők és szenátorok sem adnák vissza szívesen mandátumukat, mert bizonytalan, hogy következő alkalommal bejutnának-e vagy sem.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!