A PSD az AUR-ral közösen nyújt be bizalmatlansági indítványt a Bolojan-kormány ellen

Közös bizalmatlansági indítványt nyújt be a Bolojan-kormány ellen a PSD és az AUR, ezt hétfőn jelentette be Marian Neacșu leköszönő szociáldemokrata miniszterelnök-helyettes és Petrișor Peiu, a Románok Egyesüléséért Szövetség szenátora.

A bejelentés szerint már elkezdték a bizalmatlansági indítvány technikai előkészítését és az a tervük, hogy májusban már szavazzon róla a parlament, írta a Digi24.ro.

„Nincs szó arról, hogy megállapodást kötöttünk volna a PSD-vel” – hangsúlyozta Peiu a Digi24.ro szerint. A szenátor azt mondta, csak azért fogalmaz meg közös bizalmatlansági indítványt a két párt, hogy ne kockáztassák, hogy elbukjon a külön-külön benyújtott indítványuk.

Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e egy PSD-AUR kormánykoalíció, Marian Neacșu azt mondta, hogy „minden út az első lépéssel kezdődik”, majd hozzátette, hogy a PSD továbbra is a PNL-vel, az USR-vel és az RMDSZ-szel szeretne kormányozni, de Ilie Bolojan nélkül.

Petrișor Peiu arról beszélt, hogy az AUR célja továbbra is az előrehozott választás elérése.

George Simion, a szélsőjobboldali AUR elnöke viszont nem sokkal később már azt mondta, hogy

pártja kész részt venni minden olyan kormányban, amely elvezet a tisztességes választáshoz,

mert szerinte a 2024-es és 2025-ös választások nem ilyenek voltak. Simion szerint a bizalmatlansági indítvány az első lépés a politikai céljaik eléréséhez. „Ezzel a bizalmatlansági indítvánnyal olajágat nyújtok, és kijelentem, hogy hajlandó vagyok mindenkivel tárgyalni a nemzeti megbékélés érdekében” – tette hozzá Simion.

Mint mondta, legalább 233 támogató aláírást akarnak összegyűjteni, és amint ez megvan, beadják az indítványt, akár már kedden is, és terveik szerint május 5-én már szavaz róla a parlament.

Simion hétfői sajtótájékoztatóján ismét azzal vádolta a Bolojan-kormányt, hogy ár alatt akarják eladni az állami vállalatokat, hogy a kölcsönöket finanszírozni tudják. „Bolojan úrnak, Nicușor Dan úrnak vagy más, a nép támogatását nem élvező, a választóikat eláruló úrnak nincs joga eladni a Hidroelectricát” – jelentette ki Simion. A Hidroelectrica egyébként pont egy olyan állami vállalat, amelyet 2023-ban már bevezettek a tőzsdére és azóta megezerszereződött a profitja.

Korábban az AUR és a PSD is kijelentette, hogy nem gondolkodnak közös kormányzásban. A PSD ráadásul azt sugallta, hogy a PNL készül szövetkezni az AUR-ral egy kisebbségi kormány támogatása érdekében, és európai partnerei is többször hangsúlyozták, hogy egyetértettek Sorin Grindeanuval abban, hogy a szélsőjobbal semmilyen körülmények között nem fognak szövetkezni. Ezt írta csütörtöki üzenetében Iratxe García Pérez, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége európai parlamenti képviselőcsoport elnöke is.

Nem késtek sokat a nemzeti liberális politikusok reakciói a közös bizalmatlansági indítvány tervének bejelentése után. Ciprian Ciucu, a PNL első alelnöke felelőtlenségnek nevezte, hogy a PSD az AUR-ral szövetkezik. „Az, aki szövetségest keres a kormány leváltásához, felelős azért, hogy új kormányt alakítson. A PNL többé nem lép koalícióra a PSD-vel” – írta a Facebook-oldalára Ciprian Ciucu.

Dan Motreanu, a PNL főtitkára úgy fogalmazott, hogy a PSD „hivatalossá tette” az együttműködését az AUR-ral. „Sorin Grindeanu többször is kijelentette, hogy nem fog együttműködni az AUR-ral. A mai szövetségük megerősíti, hogy Grindeanu folyamatos hazugságait. Ilie Bolojan ehhez képest betartotta azt a kormányzati programot, amelyet a PSD is megszavazott a parlamentben” – írta a Facebookon.

A piac gyorsan reagált a hírre, hogy a kormányból kilépő szociáldemokraták a szélsőjobbal szövetkeznek a kormány megdöntésére, a Románia számára elérhető 10 éves kölcsön kamata 7,3 százalékra ugrott, számolt be az Economedia. A kormányválság esetleges gazdasági következményeivel ebben a cikkünkben foglalkoztunk.

A Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítvány sikerességéhez 233 szavazat szükséges, a PSD-nek és az AUR-nak pedig összesen 219 szavazata van, így még legalább 14 törvényhozót meg kell győzniük a többi parlamenti pártból is, hogy megszavazzák az indítványt. Nicușor Dan államfő ugyanakkor korábban világossá tette, hogy nem nevezne ki olyan kormányfőt, aki a PSD és az AUR támogatásával alakítana kormányt. Előrehozott választásokat akkor lehetne kiírni Romániában, ha a parlament egymás után két javasolt kormányt is elutasít és az államfő kéri a parlament feloszlatását.

A szociáldemokrata miniszterek csütörtökön nyújtották be a lemondásukat, miután Ilie Bolojan nemzeti liberális párti kormányfő nem tett eleget a kérésüknek és nem mondott le.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!