Biodíszletnek használt gyerekek és átpolitizált közintézmények: így gyűri maga alá a kampány az erdélyi magyar oktatást

Az elmúlt hetekben több olyan ügy is napvilágra került Erdélyben, amelyek külön-külön is nyugtalanítóak, együtt olvasva viszont már egyértelmű mintázatot rajzolnak ki: az iskola és az óvoda politikai térként működik. Előbb RMDSZ-es politikusok jártak iskolákba egy nyolcadikosoknak készült román vizsgafelkészítő segédanyaggal, majd a gyerekekkel készült fotókat saját politikai kommunikációjukban használták fel. Ezután Borboly Csaba nemhogy elhatárolódott volna ettől, hanem egy véleménycikkben kifejezetten bátorította politikustársait, hogy menjenek be az iskolákba, vigyék a segédleteket, és ne törődjenek a kritikával. „Ne bújjanak el. Ne féljenek egy portáltól. Menjenek szembe, álljanak ki, vigyék el a segédleteket. A gyerekek számítanak ránk – nem a kommentelők” – írta.

Néhány nappal később a marosvásárhelyi Mi Hazánk-fórumon értesült róla a Transtelex, hogy a diákok beszámolói szerint egy fideszes politikus is járt legalább egy helyi iskolában, és a leírás alapján az illető Zsigmond Barna Pál lehetett. A végzősök úgy érezték, a politikus ugyan nem mondta ki nyíltan, de egyértelműen jelezte, hogyan kellene szavazniuk a magyarországi választáson. Azóta újabb ügy is nyilvánosságra került: Székelyudvarhelyen egy óvoda vezetősége arra kérte a szülőket, hogy Orbán Viktorra szavazzanak. Közben a magyar kormány a választási időszak kellős közepén előrébb hozta a Szülőföldön Magyarul program kifizetéseit is, ami sok külhoni család számára közvetlen anyagi üzenetként is olvasható.

Ezek az ügyek nem teljesen ugyanarról szólnak, de ugyanabba az irányba mutatnak: az iskola és az óvoda nem védett intézményi térként jelenik meg, hanem olyan felületként, amelyen keresztül a politika a gyerekeken át próbál hatni a szülőkre, illetve a választásra jogosult vagy hamarosan szavazó korosztályra. Ugyan nem minden esetben hangzik el nyílt kampányüzenet, és nem minden szereplő viselkedik egyformán durván. De a logika közös: a gyerek nem a történet alanya, hanem közvetítője.

Ez különösen átlátszó annak fényében, hogy a külhoni magyar szavazatok továbbra is stratégiai jelentőségűek a magyar kormánypártok számára, ezt a levélszavazási adatok is világosan mutatják. E szerint a Fidesz és a magyar kormánypártok számára a határon túli magyar közösségek, így Erdély is, kiemelt célterületként szolgál. Ebben a kontextusban az iskolák és óvodák körüli politikai aktivitás már nem egyszerű „közéleti jelenlétnek”, hanem tudatos befolyásolási technikának látszik.

Gyermekjogi szakértő: nem az a kérdés, hogy látszik-e a gyerek arca a fotón

Mivel a politikai és oktatási szereplők egy része láthatóan vagy nem érti, vagy nem akarja érteni, miért problémás az, ha a politikusok saját közösségi médiás márkaépítésük vagy politikai pártjuk iránti szimpátia növelése érdekében jelennek meg a gyerekek között, ezért megkerestük a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványt, hogy a történteket ne csak politikai, hanem gyermekjogi és pszichológiai szempontból is kontextusba helyezzük.

Stáhly Kata, az alapítvány pszichológusa és gyermekjogi szakértője szerint már maga a kérdésfeltevés is fontos: itt nem egyszerűen arról van szó, hogy látszik-e egy gyerek arca a fotón, hanem arról, hogy milyen helyzetben, milyen üzenet részeként és milyen célból használják fel a képmását.

„A képmáshoz való jog nem csupán azt jelenti, hogy egy gyerek arca látható-e egy fotón, hanem azt is, hogy milyen helyzetben, milyen üzenet részeként és milyen célra használják fel a róla készült képet” – mondta. Szerinte a kérdés nemcsak az, hogy a kép jogszerűen készült-e szülői beleegyezéssel, hanem az is, hogy milyen kommunikációs térbe kerül, „ahol a képmás jelentése és a hozzá fűződő politikai tartalom már nem a gyerek és a szülő kezében van”.

Ez a megkülönböztetés azért fontos, mert az elmúlt napokban az érintett politikusok és intézmények rendre formális érvekkel próbálták elütni a problémát: volt-e engedély, hasznos volt-e a segédanyag, örültek-e a gyerekek, jó szándék vezette-e a szereplőket. A Hintalovon álláspontja szerint ezek önmagukban nem igazolják a gyerekek szerepeltetését. Nem teszi rendben lévővé a helyzetet sem az, ha a szülő írásban hozzájárult a felvételhez, sem az, ha a gyerekek lelkesek, sem az, ha a politikus célja egyébként a gyerekek védelme. Stáhly Kata világosan fogalmazott: „Gyerekkel fotózkodni kampányidőszakban nem szabályos és nem etikus.”

Az alapítvány korábban külön ellenőrzőlistát is készített politikusoknak. A kérdések közt szerepel például: a gyerekek valóban a politikai program miatt álltak-e ki a szereplő mellett, szerettek volna-e részt venni az eseményen, értették-e, hogy a találkozás a választási kampányról szól, ismeri-e a politikus a gyerekek véleményét a programjáról, biztonságosnak és önazonosnak érezhették-e az alkalmat, és mérlegelte-e valaki a részvételük kockázatait. „Ha bármelyikre nem a válasz, akkor sérülnek a gyerekek jogai, vagy a bevonásuk tárgyiasíthatja a gyerekeket” – fogalmazott a szakértő.

A következő nagy kérdés az, hogy hol húzódik a határ a közéleti esemény és a gyermekjogi jogsértés között. Stáhly Kata szerint ehhez mindenekelőtt azt kell tisztázni, mi az esemény célja. „Romániában és Magyarországon is törvény határozza meg, hogy a köznevelési intézmények nem lehetnek politikai események színhelyei. Ez azt jelenti, hogy politikai kommunikáció, vagy kampány nem folytatható ezekben az intézményekben, és így bármilyen ilyen esemény önmagában is jogsértő, gyerekek önkényes bevonásával pedig gyerekjogokat is sértő.”

Ez a mondat különösen fontos az erdélyi ügyek fényében, mert itt sokszor éppen az a védekezés, hogy szó sem volt kampányról, csupán közéleti jelenlétről, oktatási segítségről vagy tájékoztatásról. A szakértő szerint azonban a döntő különbség nem a díszlet, hanem a részvétel jellege. Nem tilos politikusoknak közéletről beszélgetni a gyerekekkel, de más helyzet az, ha a gyerekek aktív résztvevők, kérdezhetnek, véleményt mondhatnak, és más az, ha egyszerűen végighallgatják, amit a politikus mond, majd fotó készül velük.

Az erdélyi történetekben éppen ez a gyerekjogi részvétel hiányzik szinte teljesen. A diákok nem vitapartnerek, hanem statiszták. Nem beleszóló szereplők, hanem felhasználható szereplők.

A szakértő szerint az ilyen helyzetekben a gyerekek sokszor nem is érzékelik, hogy jogsértés történik velük. „Ez egy olyan kérdés, amire a legtöbb gyerek valószínűleg azt válaszolná, hogy ez nem is probléma és mi biztonságban vagyunk az iskolában.” Éppen ezért hangsúlyozta, hogy a gyerekek körül lévő felnőttek felelős gondolkodása és gondoskodása különösen fontos, mert a gyerekek egy ilyen helyzetet jellemzően nem azonosítanak jogsértésként. A helyzet az ő nézőpontjukból sokszor úgy néz ki, hogy jön egy politikus, beszél hozzájuk, készül pár fotó, és közben még a matekóra egy része is elmarad.

A problémát inkább azok a felnőttek látják át, akik érzékelik a tágabb következményeket: a szülők, és sokszor azok a pedagógusok, akik jelen vannak, de nincs valós beleszólásuk. Mert itt nem egyszerűen egy rendhagyó iskolai eseményről van szó, hanem olyan helyzetről, „amelyben sérülhet a gyerekek védelméhez, magánszférájához és politikai befolyástól való távolmaradásához fűződő joga”.

Az igazgatóval vagy más tekintélyszeméllyel közös fotó pedig még érzékenyebb helyzetet teremthet. A politikussal szemben az igazgatót a gyerek ismeri, az intézményi hierarchiában ő a mindennapi tekintély. A tekintéllyel önmagában nincs gond, csak akkor, ha nem biztonságot és bizalmat teremt, hanem félelmet és elhallgatást. A szakértő szerint ezért a hatalmi aszimmetria ilyen esetben még erősebben jelenhet meg. Ha az iskolai kultúrában nincs valódi partnerség, vagyis a gyerekek nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy kérdezhetnek, elmondhatják a véleményüket, és számít, mit gondolnak, akkor jó eséllyel azt sem kérdezik meg tőlük, akarnak-e szerepelni egy ilyen fotón.

„A hatalmi helyzet érzékeléséből a gyerekek legerősebb élménye a kiszolgáltatottság. Hogy a felnőttek döntenek helyettük, nincs valódi beleszólásuk abba, ami történik” – mondta Stáhly Kata. Hozzátette: erős belső feszültséget okozhat, ha a gyereknek valahogy viselkednie kell, miközben az elvárt viselkedés ellentétes azzal, amit saját belső késztetése szerint tenne. „Ha a gyerekek azt tapasztalják, hogy egy tekintélyszeméllyel való szereplés ’kötelező’, akkor könnyen kialakulhat az a tanulás, hogy a hatalmi helyzetben lévő felnőttek kérését nem lehet vagy nem érdemes megkérdőjelezni.” Vagyis a fő probléma legtöbbször nem maga a fotó, hanem az, hogy a gyereknek nincs valódi lehetősége dönteni arról, szeretné-e ezt vagy sem.

Innen nézve az iskola felelőssége sem adminisztratív kérdés. Nem arról szól, hogy megvan-e a megfelelő papír, hanem arról, hogy az intézmény megvédi-e a rá bízott gyerekeket. Stáhly Kata szerint az iskolának egyszerre kell képviselnie a politikai semlegességet és a gyerekek jogainak védelmét. Ehhez minden esetben tisztáznia kellene, mi az esemény célja és kerete, készül-e róla felvétel, és azt milyen felületen, milyen kontextusban teszik közzé. A jogi feltételeken túl mérlegelnie kell a gyerekek biztonsághoz való jogát, és úgy kell előkészítenie az eseményt, hogy mind a szülők, mind a gyerekek pontos tájékoztatást kapjanak arról, mi történik velük.

A legfontosabb pedig szerinte továbbra is az önkéntesség és a beleegyezés. „Az iskolában a gyerekek nehezen mondanak nemet egy felnőtt kérésére, különösen akkor, ha az egy tekintélyszemélyhez vagy hivatalos eseményhez kapcsolódik. Ezért az iskola felelőssége, hogy a gyerekek ne kerüljenek olyan helyzetbe, ahol akaratuk ellenére szerepelnek egy fotón vagy egy nyilvános kommunikációban.” A pedagógusok és az iskola feladata az ő érdekeik képviselete, nem a politikai vendégé.

Az elmúlt hetek erdélyi esetei azért is problematikusak, mert a politikai szereplők és az intézmények egy része láthatóan a következmények hiányára játszik. Ha egy kritikus cikk után legfeljebb megsértődnek, áldozati pózba vágnak magukat, vagy visszatámadnak, de nincs valódi számonkérés, akkor a norma nagyon gyorsan eltolódik. Stáhly Kata szerint ilyen helyzetben a civil társadalom és a sajtó feladata, hogy rámutasson: ezek miért problémásak gyermekjogi szempontból. Magyarországon is több szervezet – köztük a Hintalovon, a Gyermekjogi Civil Koalíció, a Kék Vonal vagy a TASZ – próbálja ezt a szerepet betölteni.

A nyilvánosság sokszor az egyetlen eszköz arra, hogy ezek a visszaélések egyáltalán láthatóvá váljanak. A sajtó szerepe így nemcsak a leleplezés, hanem az is, hogy szakmai vitát generáljon egy olyan térben, ahol az intézmények gyakran hallgatnak, a fenntartók pedig nem érdekeltek az önkorrekcióban. A szakértő szerint ennek hosszabb távon lehet normateremtő ereje: ha pedagógusok, gyermekjogi szakemberek és civilek egy ügyben megszólalnak, abból világosabb intézményi határok rajzolódhatnak ki.

Mert vannak előremutató példák is. Stáhly Kata szerint léteznek olyan iskolák, ahol előre rögzítik a látogatások célját, tartalmát és feltételeit, nem engedélyezik a gyerekekkel való fotózást, vagy kifejezetten kérik, hogy a gyerekek csak nem beazonosítható módon jelenjenek meg. Vagyis lenne intézményi tudás arra, hogyan lehetne a gyerekeket akkor is megvédeni, ha a politika kopogtat az ajtón.

Az egyik legnehezebben visszafordítható következmény a digitális lábnyom. Stáhly Kata szerint ha egy szülő, iskola vagy politikus gyerekekről posztol, az a gyerek digitális lábnyomának része lesz. Ezek a képek évek múlva is előkerülhetnek, bárki letöltheti, továbboszthatja, és a későbbi élethelyzetekben, egyetemi felvételin, álláskeresésnél vagy nyilvános szereplések során, is felbukkanhatnak. „Kockázata van annak is, hogy politikához, vagy egy konkrét politikai oldalhoz lesz köthető egy gyerek. Úgy lesz ez a tartalom az ő digitális lábnyomának része, hogy erről korábban nem dönthetett.”

A gyerekeknek joguk van ahhoz, hogy saját identitásukról, online személyiségük megjelenítéséről maguk dönthessenek. Ha viszont politikai kommunikáció részeként jelennek meg, ez a döntés már azelőtt megszületik helyettük, hogy egyáltalán érteni tudnák, mi történik velük. A falak pedig, amelyeknek az iskolát és az óvodát elvileg el kellett volna választaniuk a politikától, látványosan leomlanak.