Megjött a szakvélemény a csíkszeredai kilakoltatási ügyben: a Márton Áron utcai épület veszélyes, de javítható lenne

A csíkszeredai kilakoltatási ügyet bemutató cikkünk után a városháza elküldte a kért műszaki szakvéleményt. A dokumentum szerint az épület jelenlegi állapotában veszélyes, ugyanakkor részletesen leírja azt is, hogyan lehetne helyreállítani. A kérdés így már nem az, hogy mi a probléma, hanem az, hogy a város mit kezd vele.

A szerdán megjelent cikkünk után a csíkszeredai önkormányzat elküldte a Transtelexnek a Márton Áron utca 4. szám alatti épület műszaki szakvéleményét. A dokumentum megerősíti, amire a városháza hivatkozik: az ingatlan jelenlegi állapotában kockázatot jelent a lakókra. Ugyanakkor egy másik, eddig kevésbé hangsúlyos következtetés is kiolvasható belőle: az épület nem menthetetlen, a helyreállítás módját is részletesen leírja.

A szakértői jelentés szerint a legnagyobb problémát a tetőszerkezet állapota jelenti, ahogy azt a lakók is jelezték. A tartóelemek egy része korhadt, a beázások tartósan gyengítették a szerkezetet, a fedés több helyen hiányos, ami tovább gyorsítja a romlást. A melléképületek egy része szintén előrehaladott állapotban van, ott közvetlen beomlásveszélyt állapítottak meg. A dokumentum ebből azt a következtetést vonja le, hogy az épület a felújítási és megerősítési munkálatok elvégzéséig nem használható biztonságosan.

És ez az a pont, ahol a városháza értelmezése és a dokumentumban leírtak eltávolódnak egymástól.

A szakvélemény ugyanis konkrét beavatkozásokat is felsorol: a tetőszerkezet javítását vagy részleges cseréjét, a tartóelemek megerősítését, a vízelvezetés és a fedés helyreállítását, valamint az érintett falszakaszok stabilizálását. Vagyis nem egy véglegesen lakhatatlanná vált épület képét rajzolja meg, ahonnan a lakóknak végleg távoznia kellene, hanem egy olyat, amelynek állapota műszaki beavatkozással kezelhető lenne.

Ha ehhez szándék is társulna, akár úgy is, hogy részleges felújítás történjen, ami a lakhatási problémákkal küzdő bérlők érdekét szolgálná.

A most megkapott dokumentumokból ugyanakkor nem derül ki, hogy ezek a munkálatok milyen ütemezéssel valósulhatnának meg, és az sem, hogy a szakértő számolt-e részleges használattal vagy átmeneti megoldásokkal. A városháza viszont már a teljes kiürítés irányába lépett: a lakók kilakoltatási értesítést kaptak, alternatív elhelyezés nélkül.

Ez azért különösen fontos, mert a Transtelex szerdai helyszíni riportja éppen azt mutatta meg: az érintettek többsége nem problémás bérlő. A belső udvarból tavaly már több családot kilakoltattak, akkor elsősorban tartozásokra, panaszokra és konfliktusokra hivatkozva. Most viszont olyan családok maradtak soron, akik dolgoznak, fizetik a lakbért és a rezsit, és több esetben saját pénzből tették lakhatóvá az évtizedek óta leromlott állapotú lakásokat. A dokumentáció ezt nem cáfolja: a bérleti jogviszonyok megszüntetésének indoka kizárólag a műszaki állapot.

Cikkünk azt is bemutatta, hogy a lakók szerint a problémák jelentős része – elsősorban a tetőszerkezet állapota – javítható lenne, akár saját hozzájárulással is, miközben az önkormányzat által felkínált segítség jórészt piaci albérletek továbbküldésére korlátozódott. Ezek többsége az érintettek számára megfizethetetlen. A most megismert szakvélemény ebből a szempontból nem zárja le, hanem tovább nyitja a kérdést: valóban súlyos állapotot rögzít, de egyben a helyreállítás műszaki útját is kijelöli.

A lakók attól tartanak: a döntés mögött nem kizárólag műszaki szempontok állnak, hanem a belvárosi jelenlétük felszámolása is cél lehet, amelyhez most az épület állapota szolgáltat jogi alapot. Ezt a gyanút erősíti, hogy már a 2022-es felmérések is rossz állapotokat rögzítettek, mégsem követte őket érdemi beavatkozás. Azóta sem az állam, sem az önkormányzat nem indított olyan felújítást, amely megelőzhette volna a mostani helyzetet.

Korodi Attila most is többéves, akár négy-öt éves időtávlatban beszél az ingatlan rendezéséről. Ez a jelenlegi lakók számára gyakorlatilag azt jelzi előre, hogy nem egy gyors javítást követő visszaköltözésről van szó. Különösen úgy nem, hogy a polgármester a korábbi nyilatkozataiban már azt is felvetette: ha az épület egyszer az önkormányzathoz kerül, más funkciót is kaphat. Ebben a keretben a szakvélemény már nemcsak műszaki dokumentumként olvasható, hanem egy olyan döntés részeként, amely túlmutat az épület statikai állapotán.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!