Csak minden kilencedik friss szakorvosnak van biztos állása Romániában

A romániai frissen végzett orvosok helyzete ismét a közbeszéd középpontjába került, különösen annak fényében, hogy a miniszterelnök részéről felmerült: valamilyen formában „röghöz kötnék” az állami képzésben végzett orvosokat, mivel Románia az Európai Unió egyik legnagyobb orvoskibocsátó országa, a végzettek jelentős része külföldön vállal munkát. A HotNews által közölt részletes adatok azonban azt mutatják, hogy a probléma nem csupán az elvándorlás, hanem az is, hogy a rendszer sok esetben nem tud munkát biztosítani a frissen szakvizsgázott orvosoknak.

A 12 romániai egyetemi központ – köztük Bukarest, Kolozsvár, Iași, Temesvár és Marosvásárhely – adatai alapján a tavaly végzett 4693 rezidens orvos közül mindössze 514-en végeztek olyan rezidensképzésben, amely eleve konkrét kórházi álláshoz kötődött. Ez azt jelenti, hogy a fiatal szakorvosok közel kilenctizedének – mintegy 4200 embernek – nincs biztos munkahelye a szakvizsga megszerzése után.

A bukaresti „Carol Davila” orvosi egyetem oktatója és az aneszteziológiai és intenzív terápiás rezidensképzés koordinátora, Elena Copaciu szerint a rendszer egyszerűen nem képes felszívni ekkora számú frissen végzett szakorvost. Mint fogalmazott, ő pontosan látja, mennyit járnak utána a volt rezidensei, hogy álláshoz jussanak, és mégsem veszik fel őket. A friss szakorvosok számára többnyire három lehetőség marad: ügyeleti szerződésekkel dolgoznak több kórházban, várják a közalkalmazotti álláspályázatok kiírását – ami hónapokig, akár évekig is elhúzódhat –, vagy a magánszektorban, illetve külföldön próbálnak szerencsét.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy az orvosi pályára viszonylag későn lépnek be a fiatalok: a hatéves egyetem és a 3–7 éves rezidensképzés után átlagosan harmincévesen vagy idősebben kerülnek ki a munkaerőpiacra. Sokan ekkorra már családot alapítottak, hitelt törlesztenek, vagy eltartásra szoruló szülőkről gondoskodnak, így a bizonytalan jövedelem komoly egzisztenciális kockázatot jelent. Ráadásul a szakvizsga megszerzése után még egy-két év intenzív gyakorlati tapasztalat szükséges ahhoz, hogy valaki teljes biztonsággal és önállóan dolgozhasson a választott szakterületén.

A közszférában az állások száma korlátozott, és gyakran adminisztratív vagy költségvetési okokból befagyasztják az új alkalmazásokat. Sok esetben csak külön miniszteri vagy önkormányzati jóváhagyással lehet állást meghirdetni. A fiatal orvosok ezért gyakran csak ügyeleti szerződéseket kapnak, ami fizikailag és mentálisan is megterhelő, hiszen éjszakai munkával jár, és nem jelent hosszú távú stabilitást.

A cikk részletesen bemutatja, hogy számos fontos szakterületen – például általános sebészeten, onkológián, gasztroenterológián – egyes nagy egyetemi központokban egyetlen rezidens sem végzett álláshoz kötött képzésben. Bukarestben például az általános sebészeten 40 rezidens közül senkinek sem volt biztos állása. Hasonló aránytalanságok figyelhetők meg Kolozsváron, Temesváron vagy Iași-ban is. Vannak kisebb városok, például Arad, ahol a teljes évfolyam állás nélkül fejezte be a rezidensképzést.

Eközben a magánszektor sem feltétlenül jelent könnyű megoldást: a pályakezdő szakorvosoknak nehéz saját rendelőt nyitniuk, a magánklinikák pedig inkább már ismert, betegkört vonzó neveket keresnek. Több fiatal orvos inkább elhagyja az országot, mert külföldön kiszámíthatóbb munkakörülményeket és jobb anyagi feltételeket talál.

A vita egyik központi eleme a rezidensképzés rendszerének átalakítása. Viorel Scripcariu, az iași-i Grigore T. Popa orvosi egyetem rektora szerint megfontolandó lenne a rendszerváltás előtti modellhez való visszatérés, amikor a rezidensek eleve konkrét álláshelyre szerződtek, ami jobban igazodott az egészségügyi rendszer valós szükségleteihez. Emellett a rezidenshelyek számának korlátozását is indokoltnak tartja, tekintettel arra, hogy a képzés jelentős közpénzt emészt fel.

A mostani helyzet tehát kettős feszültséget eredményez: egyrészt Románia uniós szinten is kiemelkedően sok orvost képez, a hazai rendszer viszont nem tud minden végzett szakembernek munkát biztosítani, ami hozzájárul az elvándorláshoz. A helyzet iróniája az, hogy a sok sebből vérző romániai egészségügyi rendszerben mégisncs megfelelő számú orvos, nemcsak családorvosból van hiány, a legtöbb szakorvost igénylő ágazat sincs lefedve a kisebb városok kórházaiban, és nincs annyi orvos, hogy megfelelő szinten tudják biztosítani az éjszakai ügyeleteket a kórházakban. Ebben a kontextusban merült fel a kormány részéről az a gondolat, hogy valamilyen formában kötelezővé tegyék az itthoni munkavállalást a frissen végzettek számára, ám a számok alapján kérdés, hogy maradnak-e, kiteszik-e magukat a bizonytalan jövőnek, hisz nem lehet tudni, hogy lesz-e számukra elegendő, megfelelő minőségű állás az országban.