Számokkal támadja a kormány tervét a legfelsőbb bíróság
A legfelsőbb bíróság csütörtökön továbbította az alkotmánybíróság számára egy okleveles könyvvizsgáló által készített független szakértői jelentés következtetéseit, írja az Agerpres. A számítások szerint a kormány nyugdíjtörvényének alkalmazásával a bírák és ügyészek szolgálati nyugdíja alacsonyabb lenne, mint az általános, járulékalapú nyugdíj.
A jelentés célja egyértelmű: alátámasztani a legfelsőbb bíróság alkotmányossági kifogását, amely szerint a Bolojan-kormány tervezete valójában felszámolja a szolgálati nyugdíjrendszert, és figyelmen kívül hagyja az évtizedeken át befizetett társadalombiztosítási járulékokat.
A szakértői számítások alapján:
- a helyi bíróságokon és ügyészségeken dolgozók nyugdíja 36 százalékkal,
- a törvényszékeken 35 százalékkal,
- az ítélőtáblákon 33 százalékkal,
- míg a legfelsőbb bíróságon és a legfőbb ügyészségen akár 51 százalékkal is alacsonyabb lehet a járulékalapú nyugdíjnál.
Fontos, hogy ez a forgatókönyv azokra vonatkozik, akik a törvény hatályba lépése után kezdik pályájukat, és 42 év szolgálat után mennek nyugdíjba.
Az alkotmánybíróság pénteken 10 órától tárgyalja a legfelsőbb bíróság beadványát. A döntést eddig kétszer halasztották el határozatképtelenség miatt, miután több alkotmánybíró hatástanulmányt kért a törvényről. A testület elnöke, Simina Tănăsescu szerint azonban a hatástanulmány nem feltétele az alkotmányossági vizsgálatnak.
A mai vita így már nemcsak politikai, hanem számszerű, szakmai érvekről is szól. A könyvvizsgálói jelentés most először konkrét számokkal mutatja meg, milyen következményei lehetnek a reformnak az igazságszolgáltatás jövőjére nézve.
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás