Aláírták a ditrói kórház bérleti szerződését, a menedzser szerint mindkét fél elégedetlen, ezért működni fog
Miután decemberben még teljes bizonytalanság övezte a ditrói kórház sorsát, szerdára – mint előre jeleztük – megszületett az a megállapodás, amely lezárja a Gyergyószentmiklósi Megyei Kórház és a Gyergyóditrói Római Katolikus Plébánia közötti jogvitát: aláírták a bérleti szerződést, amelyre a működés újraindításához szükség volt.
Az egyezség tényét Fülöp Enikő kórházmenedzser erősítette meg a Transtelexnek. Mint mondta, „ez az a szerződés, amelyikkel mindkét fél elégedetlen – éppen ezért jó”.
Az 5000 lejes bért az épületbe fektetik
A mostani szerződés a restitúciós törvényre épül:
- a kórház 5000 lej bérleti díjat fizet havonta,
- ezt az összeget a tulajdonos egyház teljes egészében a kórházépület fenntartására és felújítására köteles visszaforgatni,
- a tényleges felújítást – jogszabályi okokból – csak a tulajdonos végezheti, a kórház nem.
A felújítás felelősségének kérdése volt az egyik legélesebb vitapont az elmúlt hetekben. A kórház két éven át azért nem tudott érdemben hozzányúlni az épülethez, mert bérlőként erre nem volt jogi lehetősége. A menedzser szerint ebből a szempontból „tisztázódott minden, ez ma már nem probléma”.
Elvileg megvan a szerződés, gyakorlatilag még körbejár a rendszerben
Bár a felek aláírták a dokumentumot, a szerződésnek még végig kell mennie a kórház és az egyház belső ellenőrzési folyamataiban.
Fülöp Enikő így fogalmazott: „Minden szerződésnek végig kell mennie pénzügyi és jogi láttamozáson. Ez most egy kész szerződés, de procedurálisan még pár napot igénybe vehet, mire mindenki felelősséget vállal az aláírásával.” Vagyis a jogi akadályok elhárultak, de az adminisztratív lépések még zajlanak.
Mikor indulhat újra a ditrói kórház?
A megállapodás nem jelenti automatikusan a működés újraindulását. A fiókintézmény működési engedélyét a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóságnak (DSP) kell visszaállítania.
A menedzser szerint az első lépés a szerződés teljes érvényessé válása, ezután indulhat a DSP-eljárás.
„Nem tudok határidőt mondani. Amint minden aktánk meglesz, bízom benne, hogy nagyon gyorsan fognak haladni a dolgok”
– mondta. A határidők tehát továbbra is bizonytalanok, de a jogi feltételek teljesültek.
A menedzser nem kommentálja a plébános kemény kijelentéseit
Megkérdeztük Fülöp Enikőt arról is, hogyan látja a plébános korábbi bírálatait, amelyek a tiltakozókról, a polgármester szerepéről, sőt a gyertyás demonstráció tűzveszélyéről szóltak.
A menedzser röviden csak ennyit mondott:
„Nem szeretnék erre reagálni. Az eredmény a lényeg.”
Ugyanakkor a szerződés aláírásával két év bizonytalanság és többhetes nyilvános konfliktus után pont került a jogvita végére. A következő hetekben már az adminisztratív engedélyezés lesz a kulcskérdés, ezen múlik, mikor nyithat meg ismét a ditrói kórházi egység.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás