Veszít vagy nyer Románia az EU–Mercosur megállapodással?

Az Európai Unió tagállamai múlt pénteken rábólintottak az EU és a Mercosur közötti szabadkereskedelmi megállapodásra, amely Argentínát, Brazíliát, Paraguayt és Uruguayt fogja össze, és amelyhez nemrég Bolívia is csatlakozott. Ez egy negyedszázadon át tárgyalt egyezmény, amely több mint 700 millió fogyasztót érint, ebből nagyjából 450 milliót az Európai Unió területén, és körülbelül 270 milliót Dél-Amerikában. A megállapodás lényege, hogy a felek fokozatosan eltörlik a vámokat az importált áruk és szolgáltatások mintegy 91–92 százalékánál.

Ahogy az lenni szokott, egy ilyen volumenű szabadkereskedelmi egyezmény nem maradt vita nélkül. Európában elsősorban a gazdák tiltakoztak, attól tartva, hogy az olcsóbb dél-amerikai mezőgazdasági termékek kiszoríthatják őket a piacról, míg a Mercosur-országokban, főleg Brazíliában, a környezetvédelmi aggályok kerültek előtérbe, különösen az amazóniai erdőirtások miatt. A megállapodás ugyanakkor mindkét oldal számára tartalmaz védelmi mechanizmusokat, erről azonban kevesebb szó esik a politikai üzengetésekben.

A Politico is kielemezte a megállapodást, az EU-s politikát rendszeresen elemző lap olvasatában az EU–Mercosur-megállapodásnak egyértelmű nyertesei és vesztesei vannak:

• nyer Giorgia Meloni, aki az utolsó pillanatban kiharcolt agrárgaranciákkal otthon is eladható sikert könyvelhet el,
• nyer a német autóipar az alacsonyabb dél-amerikai vámokkal,
• és politikai értelemben nyer Ursula von der Leyen is, aki 25 év után tető alá hozta az EU történetének legnagyobb kereskedelmi egyezményét, még ha ezért komoly agrártámogatási ígéreteket kellett is tennie,
• de nyernek tulajdonképpen az európai gazdák is, akik a szigorú kvóták és a 45 milliárd eurós támogatási csomag miatt végül kevésbé járnak rosszul, mint ahogy azt a tiltakozások sugallták.

A vesztes oldalon a lap szerint Emmanuel Macron áll, aki belpolitikai nyomás ellenére sem tudta megakasztani az egyezményt, valamint Donald Trump is veszít, mert a megállapodás az EU puha erejét erősíti a protekcionista amerikai logikával szemben. Szintén veszíthet Kína, mivel Európa visszaszerezhet piaci részesedéseket Latin-Amerikában. A Politico arra figyelmeztet, hogy arra kell figyelni, nehogy az amazóniai esőerdő is a vesztesek oldalán végezzen még akkor is, ha a megállapodás formálisan környezetvédelmi biztosítékokat tartalmaz.

A Transtelexen már írtunk arról, hogy Romániában a vita látványosan koalíciós botrányba fulladt, és még nincs vége, mert egyszerű indítvánnyal lépnek fel a külügyminiszter ellen. Florin Barbu mezőgazdasági miniszter és a PSD határozottan ellenzi az egyezményt, azzal érvelve, hogy az veszélyezteti a hazai marha-, baromfi-, cukor-, gabona- és méztermelést, sőt szerinte az élelmiszer-biztonsági és egészségügyi normák is sérülhetnek, mivel a dél-amerikai termékek olcsóbbak és lazább szabályozás mellett készülnek. Ezzel szemben Nicușor Dan államfő inkább a lehetőségeket hangsúlyozza, és azt mondja, Románia új piacokat nyerhet, különösen a szolgáltatások terén, miközben az egyezmény stratégiai jelentőségű nyersanyagokhoz is könnyebb hozzáférést biztosíthat.

Ha megnézzük az EU által közzétett számokat, jelenleg Románia és a Mercosur-országok közötti kereskedelem összértéke 711 millió euró, ami elenyésző része az EU teljes, több mint 111 milliárd eurós forgalmának. Főként szállítóeszközöket, gépeket, elektromos berendezéseket, textileket és acélipari termékeket exportálunk, sok esetben 20–35 százalékos vámok mellett, miközben a szolgáltatásexport évi nagyjából 31,5 millió eurót tesz ki. A HotNews Radu Burnetét, az Elnöki Hivatal Gazdasági és Szociális Politikákért felelős tanácsadóját kérdezte meg arról, milyen területeken profitálhat Románia az EU–Mercosur megállapodásból, és milyen garanciák védik a hazai termelőket. Az interjúból kiderül, hogy az IT, a szoftverfejlesztés, a karbantartási szolgáltatások, a tanácsadás, a könyvelés vagy éppen a távközlés területén van növekedési potenciál.

A legnagyobb félelmek továbbra is a mezőgazdasághoz kötődnek, különösen a baromfi- és marhahús importja miatt. Csakhogy az egyezmény szigorú kvótákat szab: baromfiból évente legfeljebb 180 ezer tonna érkezhet vámmentesen vagy minimális vámmal, ami az uniós termelés mindössze 1,3 százaléka, marhahúsból 99 ezer tonna, sertéshúsból pedig 25 ezer tonna a plafon. Ezek felett továbbra is magas vámok maradnak érvényben. Összehasonlításképp nem árt ha idetesszük, hogy csak Románia önmagában körülbelül 1,4 millió tonna csirkehúst termel évente.

Ha ennyire alacsonyak a kvóták, megéri-e egyáltalán a dél-amerikai államoknak ezt a megállapodást aláírni, merülhet fel a kérdés. Igen, mert számukra sem pusztán a hús- vagy gabonaexportról szól. Az EU-hoz való, jogilag garantált hozzáférés önmagában nagy érték, még kis mennyiségek esetén is, hiszen aki megfelel az európai szabványoknak, az globális szinten is versenyképesnek számít. A kvóták ráadásul nem véglegesek, hanem politikai alku tárgyát képezhetik később, így a mostani belépés inkább pozíciófoglalás, mint végcél. Emellett az egyezmény megkönnyíti az európai beruházások beáramlását, a technológia- és ipari importot, valamint csökkenti a gazdasági kiszolgáltatottságot, különösen Kínával szemben, ami hosszú távon stratégiai előnyt jelent a dél-amerikai országok számára.

Felmerül az a kérdés is, hogy mennyire lehet ezekben a kvótákban megbízni, és mi garantálja, hogy az EU piacát nem árasztják el ellenőrizetlenül az olcsó importtermékek. A megállapodás szerint minden import engedélyköteles, az uniós élelmiszerbiztonsági szabályok pedig továbbra is érvényesek, ellenőrző csoportokkal és akár az egyezmény felfüggesztésének lehetőségével, ha a szabályokat megszegik. Ráadásul ha az importmennyiség vagy az árak több mint 5 százalékkal elmozdulnak, az egyes tagállamok ideiglenesen felfüggeszthetik az egyezmény alkalmazását.

Érdekes a logikája annak is, hogy a beépített védőmechanizmusok ellenére miért ellenezte mégis néhány ország, köztük Franciaország, Lengyelország, Ausztria és Írország a megállapodást. Nem azért, mert ne értenék a megállapodás gazdasági logikáját, hanem mert belpolitikailag túl drága lett volna támogatniuk.

Franciaország esetében a döntő tényező az erős és jól szervezett gazdatársadalom, amely választási időszakban képes utcára vinni a konfliktust, miközben Emmanuel Macron mozgástere amúgy is beszűkült a belpolitikai válságok miatt. Írország számára a kockázat nagyon konkrét: az ország az EU egyik legnagyobb marhahúsexportőre, így még a kis dél-amerikai kvóták is érzékenyen érinthetik az árakat és a termelői jövedelmeket. Ausztria hivatalosan környezetvédelmi okokra hivatkozott, az amazóniai erdőirtás veszélyére, ami otthon széles társadalmi támogatást élvező érvrendszer. Lengyelország pedig a mezőgazdaság politikai súlya miatt nem engedhette meg magának, hogy egy olyan megállapodás mellé álljon, amelyet a gazdák egzisztenciális fenyegetésként élnek meg.

Vagyis ezek az országok nem a megállapodás tartalmát vitatták elsősorban, hanem azt mérlegelték, hogy belső politikai költségei magasabbak lennének a támogatásnak, mint az ellenzésnek, még akkor is, ha a végső szövegben már számos védőmechanizmus szerepelt.

A Guardian értelmezésében az EU–Mercosur-megállapodás messze túlmutat a vámokon és kvótákon: a lap szerint geopolitikai tétje van annak, hogy Európa mit lép abban a helyzetben, amikor mind az Egyesült Államok, mind pedig Kína megpróbálja erősíteni befolyását Latin-Amerikában. A Guardian idézi Agathe Demarais-t, az Európai Bizottság külpolitikai elemzőjét, aki szerint az egyezmény azt jelzi, hogy az EU komolyan gondolja a piacdiverzifikációt. Környezetvédelmi oldalról viszont arra figyelmeztet, hogy a megállapodás ösztönözheti az erdőirtást és ronthatja az emberi jogi helyzetet érzékeny ökoszisztémákban, különösen a marha-, szója- és faanyag-termelés bővülése miatt.

A következő lépés az, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke január 17-én Paraguay fővárosába utazik a megállapodás aláírására, ezt követően pedig az Európai Parlament és a tagállami parlamentek ratifikációja következik. Lengyelország már jelezte, hogy megtámadja az egyezményt az Európai Unió Bíróságán, de ez inkább politikai gesztusnak tűnik, mint valódi jogi akadálynak.