Nicușor Dan új védelmi stratégiát hirdetett: a korrupciót és az álhíreket is nemzetbiztonsági fenyegetésnek minősíti

Románia új nemzetvédelmi stratégiát kap, amely a korábbiaknál jóval szélesebben értelmezi a biztonság fogalmát – derült ki Nicușor Dan román államfő szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen bemutatta a tervezet fő irányait. Az elnök szerint a dokumentum célja, hogy „ne az államot, hanem a polgárt védje”, és a központi koncepció az úgynevezett „független szolidaritás” lesz: a román identitás és érdekek megőrzése mellett a nemzetközi partnerségek, elsősorban a NATO és az Egyesült Államok, megtartása – írta a Digi24.
A stratégia két kulcsterületet nevez meg: a hibrid háborút és a korrupciót. Az elnök szerint az információs manipuláció, a kibertámadások és az állami intézmények korrupciója egyaránt nemzetbiztonsági fenyegetés.
Nicușor Dan bejelentette: a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) ezentúl adatgyűjtéssel is részt vehet a korrupció feltérképezésében, bár az igazságszolgáltatási eljárásokban nem vehet részt. Ezzel a korábban megszüntetett SRI–DNA együttműködés egyfajta újragondolása körvonalazódik, amit az államfő azzal indokolt, hogy „nehéz megvédeni egy korrupt államot”.
Az elnök hangsúlyozta: a védelmi stratégia nemcsak katonai, hanem gazdasági és társadalmi dokumentum is. A digitalizáció, a gazdasági protekcionizmus és az álhírek terjedése egyaránt új típusú védelmet igényel. Dan szerint a román közigazgatás „nem adatvezérelt, beleragadt a rutinba”, ezért a stratégia egyik célja az állami döntéshozatal modernizálása és az adatokon alapuló kormányzás bevezetése. Ugyanakkor Románia geopolitikai helyzete „lehetőséget teremt arra, hogy az ország az Európa–Ázsia közötti logisztikai kapcsolat egyik központjává váljon”, tette hozzá az államfő.
A dokumentum 10 napig lesz közvitán, majd november 24-én kerül a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) elé, végül a parlament elé, ahol szavazással fogadják el.
A HotNews szerint az elnök jelezte: a stratégia végrehajtását egy külön, nem nyilvános akcióterv rögzíti majd, amely meghatározza az érintett intézmények feladatait és határidejét.
A sajtótájékoztatón Nicușor Dant a magisztrátusok különleges nyugdíjazási rendszeréről is kérdezték a jelen lévő újságírók, amely az utóbbi hónapokban komoly politikai vitát váltott ki. A bírák és ügyészek jelenleg akár 45 éves korukban is nyugdíjba vonulhatnak, miközben nyugdíjuk összege gyakran meghaladja az aktív fizetésüket. Az Európai Bizottság régóta nyomást gyakorol Romániára, hogy csökkentse ezeket a privilégiumokat, a kormány pedig reformot ígért, de a törvény előkészítése elakadt, miután azt az alkotmánybírók formai hibásnak tekintették.
Az államfő most azzal próbálta megnyugtatni a katonai és belügyi dolgozókat, hogy a reform nem érinti a fegyveres testületek különnyugdíjait. Kijelentette: „ahogy a magisztrátusoknál is garantált, hogy akik már a rendszerben vannak, megtarthatják a kedvezményeiket, ugyanígy érvényes lesz ez a hadseregre és a belügyi struktúrákra is”. Szerinte nincs ok „pánikra” vagy tömeges korai nyugdíjba vonulásra – utalva arra, hogy az elmúlt hónapokban több száz bíró és ügyész sietett visszavonulni, attól tartva, hogy később kevesebb pénzt kapnak majd.
Egy másik kérdés arra irányult, miért nem szerepel a szegénység mint biztonsági fenyegetés a dokumentumban, miközben az Eurostat szerint Románia lakosságának közel egyharmada él a szegénységi küszöb alatt.
Dan erre úgy reagált: „én úgy gondolom, hogy a szegénység is nemzetbiztonsági kockázat, és fontolóra vesszük, hogy beépítsük a stratégiába.”
A korrupciós ügyekre vonatkozó újságírói kérdésekre az elnök kitérően válaszolt, de megerősítette: a stratégia lényege, hogy az állam a tisztesség és az átláthatóság révén védekezzen – mert, mint fogalmazott, „nem lehet egy korrupt államot megvédeni”.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!