Tőkés László kiáll Semjén Zsolt mellett, és a nemzet elleni támadásnak nevezi az ügyet
Tőkés László nyugalmazott erdélyi püspök és a Fidesz stratégiai szövetségese is megszólalt a Semjén Zsoltot ért pedofíliavád ügyében. Állásfoglalásában kiállt a miniszterelnök-helyettes mellett, és arra figyelmeztetett: a magyar nemzet ellen irányuló, „vérvádra” emlékeztető támadásokkal szemben fel kell lépni.
„Mondvacsinált vádaskodások… hungarofób rémtörténetek… nemzetromboló akciók” – írja Tőkés László abban az állásfoglalásban, amelyet kiküldött a sajtónak a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest ért pedofíliavád kapcsán.
Bár saját szavaival élve az EMNT és Semjén viszonya „nem felhőtlen”, Tőkés úgy fogalmazott: „Alaptalan megvádolása […] kompromittálni akarja a külhoni magyarokat kedvezményező, felelős nemzetpolitikát is, mely az Orbán Viktor vezette kormány egyik erőssége.”
A dokumentum szerint az ügy emlékeztet az 1990-es évek „hungarofób rémtörténeteire”, és szerinte az akció célja a magyar nemzet megbontása – belülről. Azt is leszögezi, hogy a nemzeti közvéleménynek fel kell lépnie ez ellen.
„A mondvacsinált vádaskodásokon alapuló botrány kitervelői olyan fajta forgatókönyv szerint járnak el, mely bennünket, erdélyi magyarokat a ’90-es évek elején kiagyalt hungarofób rémtörténetekre emlékeztet. Joggal várjuk el, hogy a magyarországi felelős politikai közszereplők és a nemzeti közvélemény nemet parancsoljanak a nemzetünket bomlasztó akcióknak és provokációknak” – olvasható Tőkés László állásfoglalásában.
A botrány alapja egy közösségi médiában terjedő narratíva, miszerint magas rangú politikusok egy budapesti javítóintézethez köthető pedofil ügyben lehetnek érintettek. A vádak nem bizonyíthatóak, és a független sajtó nem is tematizálta az ügyet mindaddig, amíg maga Semjén az őszi parlamenti ülésszak első napján nem reagált rá személyesen.
Amint az eseményeket összefoglaló Telex-cikkből kiderül, szeptember 8-án jelent meg a Válasz Online-on az interjú Kuslits Gáborral, a fővárosi gyermekvédelmi szolgálat (Tegyesz) volt igazgatójával, aki arról beszélt, hogy szakmai körökben hosszú évek óta „két nagyon magas rangú politikust emlegetnek”, akik Juhász Péter Pált, a Szőlő utcai javítóintézet emberkereskedelemmel és szexuális kizsákmányolással gyanúsított volt igazgatóját védik.
Káncz Csaba elemző szeptember 13-án két minisztert nevezett meg a Facebook-bejegyzésében, akiknek intézetis fiúkat és lányokat vittek. Káncz posztját nem vette át a média, és kormányzati reakció sem érkezett, de a közösségi média különböző felületein villámgyorsan elkezdett terjedni a pletyka. Erre tett rá egy lapáttal szeptember 19-én Juhász Péter, az Együtt korábbi elnöke a YouTube-videójával, amelyben egy névtelenül és arctalanul nyilatkozó férfi azt állította: egy nagyon magas rangú politikus rendszeresen járt egy Ózd környéki gyermekotthonban, ahol szexuális kapcsolatot létesített 10-12 éves fiúkkal. A fiúk nem látták a férfi arcát, de később megismerték a hangját a tévében, és Zsolti bácsinak nevezték. Bár a két ügynek semmi köze nem volt egymáshoz, a közösségi médiában ez teljesen összemosódott.
Szeptember 22-én a Szőlő utcai ügyet és Juhász Péter videóját is felemlegetve kérdezte meg Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője Semjéntől a parlamentben, hogy ki az a Zsolti bácsi. Simicskó István, Kocsis Máté és Orbán Viktor is visszautasította a vádakat, és aljas lejáratókampányról beszéltek. Semjén váratlan és éles hangvételű kirohanására azok is felkapták a fejüket, akik egészen addig semmit nem hallottak az interneten terjedő pletykákról. A média is ekkor számolt be először az ügyről.
Ezt követően a Fidesz most egységesen sorakozott fel Semjén Zsolt mögött, és a központi narratívát a „nemzetellenes lejáratókampány” motívuma határozza meg, de a párt elhallgatja saját, múltbeli szerepét hasonló taktikákban. Az elmúlt években ugyanis számos ellenzéki politikust próbáltak meg karaktergyilkossággal ellehetetleníteni – gyakran olyan vádakkal, amelyekről utóbb kiderült: megalapozatlanok vagy manipulált forrásokra épültek. Elég csak a Vona Gábor ellen sugallt homoszexuális kapcsolatokra, vagy a Szabó Tímea országgyűlési képviselő ellen terjesztett pletykákra emlékezni, amelyeket a Fidesz-közeli média hosszú időn keresztül terjesztett. A mostani ügyben elvárt erkölcsi fölény hangoztatása tehát önellentmondásos, és nehezen válik hitelessé egy olyan politikai erőtől, amely maga is többször alkalmazott célzott lejáratókampányt – sokszor épp a választási időszakokban.
Ami Tőkés László kiállását illeti, nem az első eset, hogy a nyugalmazott református püspök politikai támadások idején kiáll politikai szövetségesei védelmében. Idén májusban, amikor Orbán Viktor a tihanyi beszédében pozitívan nyilatkozott a román szélsőjobbos elnökjelöltről, George Simionról, amit mind Erdélyben, mind Magyarországon kritikával illettek, Tőkés arról beszélt a BBC-nek, hogy Orbán célja nem Simion támogatása, hanem a keresztény Európa szövetsége. Érthetőnek nevezte a magyar miniszterelnök pozitív gesztusát Simion felé, és azt mondta, hogy a magyar miniszterelnök a „Patrióták Európáját” építi, egy európai konzervatív szövetséget, amelyben Giorgia Meloni és Mateusz Morawiecki is szerepet kap.
A Fidesz és Tőkés között évtizedes szövetség húzódik. Tusványoson rendszeresen Tőkés kap szót Orbán Viktor előtt, beszédei sokszor rezonálnak a magyar kormány tematikus irányvonalaira.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!