Bíróság elé állította a DNA Márk Endre Dezső szászrégeni polgármestert

Hivatali visszaélés vádjával bíróság elé állította kedden a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Márk Endre Dezső szászrégeni polgármestert – írja az Agerpres. Az ügyészek szerint a politikus jóváhagyásával illegális szerződést kötött a polgármesteri hivatal egy ügyvéddel.

A DNA bíróság elé állította Hajdal-Ioana Zidart is, aki a feltételezett bűncselekmény elkövetésekor a polgármesteri hivatal számviteli osztályának felügyelője volt. A nőt hivatali visszaélésben való bűnrészességgel vádolják.

A vádirat szerint Márk Endre Dezső 2021-ben március 1. és május 20. között polgármesteri minőségében jogtalanul aláírt és jóváhagyott egy jogi szolgáltatásokra vonatkozó, 6 ezer lej értékű szerződést a polgármesteri hivatal és egy ügyvéd között, aki a városházát képviselte egy közigazgatási perben, majd Hajnal-Ioana Zidar támogatásával elrendelte a szerződés kifizetését. A DNA szerint a döntést a városi tanácsnak is jóvá kellett volna hagynia. A pert a Maros megyei törvényszék tárgyalja.

„Hiszek az ártatlanságomban, és teljesen megbízom az igazságszolgáltatásban. Egyúttal továbbra is felelősségteljesen fogom gyakorolni mandátumomat, a közösség érdekében, amelyet képviselek” – írta korábban Márk, aki 2020 óta vezeti a Maros megyei várost, jelenleg második ciklusát tölti a polgármesteri székben.

Az RMDSZ Maros megyei szervezete is azt közölte, kiáll Márk Endre mellett. „Hiszünk ártatlanságában, és bízunk benne, hogy az igazságszolgáltatás becsületesen és gyorsan végez majd a kivizsgálással” – írták.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!