Horațiu Potra zsoldosai a Legfelsőbb Bíróságon fellebbeztek az alkotmányos rend elleni szervezkedés ügyében

Tizennégy vádlott fellebbezett a velük szemben elrendelt megelőző intézkedések ellen a Legfelsőbb Bíróságon, köztük a hónapok óta nemzetközi körözés alatt álló Horațiu Potra emberei – számolt be a G4Media.

Az ügyészek szerint a csoport kísérletet tett az alkotmányos rend elleni akciók előkészítésére, és illegálisan tartott fegyvereket, lőszereket, valamint pirotechnikai eszközöket. A vádpontok között szerepel a nyilvános uszítás, valamint fasiszta, rasszista és xenofób ideológiák terjesztése is.

Az ügy most újabb fordulóponthoz érkezett: a Legfelsőbb Bíróság döntése a fellebbezésekről meghatározhatja, hogy a gyanúsítottak rács mögött maradnak-e vagy enyhébb intézkedések mellett várhatják a per folytatását.

A nyomozás február végén indult, amikor több megyében – köztük Szebenben, Marosban, Ilfovban, Temesben és Kolozsban – tartottak nagyszabású házkutatásokat. A razziák során nagy mennyiségű készpénzt, fegyvereket és dokumentumokat foglaltak le. Az eljárásba Călin Georgescu, egykori elnökjelölt neve is bekerült, akit az alkotmányellenes szervezkedés mellett hamis nyilatkozatokkal is vádolnak. Georgescut bírósági felügyelet alá helyezték, többek között azzal a kötelezettséggel, hogy nem tehet közzé szélsőséges tartalmú üzeneteket a közösségi médiában.

Horațiu Potra házában a hatóságok dollárkötegeket és fegyverarzenált találtak, ő azonban azóta is bujkál. A Transtelex korábban beszámolt róla, hogy zárolták Potra vagyonát: több mint 26 millió lej, 29 kilogramm arany és 12 ingatlan került lefoglalásra. Márciusban a Legfelsőbb Bíróság elutasította Potra, fia és rokona fellebbezését, így érvényben maradtak a letartóztatási parancsok.

Az év elején a hatóságok pénzmosás és adócsalás gyanúja miatt is eljárást indítottak, amelyről a februári házkutatásokról szóló cikkünkben írtunk. Kiderült az is, hogy Potra a politikai színtéren is megjelent: Călin Georgescu kampányát támogatta, autót biztosított számára, és aranybányászati érdekeltségeket ajánlott fel. Márciusban pedig arról tudósítottunk, hogy Potra Dubajba menekülhetett, miután ellene nemzetközi körözést adtak ki.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!