Az Anghel Saligny közművesítési program vörös vonal a PSD-nek
Az Anghel Saligny közművesítési program vörös vonal a Szociáldemokrata Párt (PSD) számára, ezeket a beruházásokat folytatni kell – jelentette ki hétfőn az alakulat ideiglenes elnöke, Sorin Grindeanu.
A pártvezető a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségének (UNCJR) képviselőivel, illetve olyan megyékből érkezett polgármesterekkel tárgyalt hétfőn, amelyekben nem a PSD adja a tanácselnököt. Elmondása szerint az egyeztetésen abban állapodtak meg, hogy az UNCJR képviselői kidolgoznak egy „technikai dokumentumot” a beruházásokról, és a szerdai megbeszélésükön ezt ismertetik Ilie Bolojan miniszterelnökkel. „Ennek a megbeszélésnek szigorúan technikai jellegűnek kell lennie, semmiképpen nem politikainak, mert nem politikai kérdés, hogy egy településen van-e vezetékes víz vagy megfelelő utak” – fogalmazott Grindeanu az Agerpres szerint.
A PSD elnöke azt is elmondta, nem tartja célravezetőnek a hirtelen hozott döntéseket, szerinte ebben az esetben is minden egyes beruházást külön meg kell vizsgálni.
Grindeanu beszélt arról is, hogy a PSD támogatná egy újabb intézkedéscsomag kormányzati felelősségvállalással történő elfogadását, ha az ebbe foglalt intézkedések a kiváltságok felszámolását célozzák. A költségvetést érintő és az adóügyi kérdésekről azonban szélesebb körű egyeztetésre van szükség – mondta.
Kijelentette, a költségvetés-kiigazítás előtt valamennyi minisztériummal egyeztetni kell, aztán a pénzügyminiszternek le kell zárnia a deficittel kapcsolatos tárgyalásokat az Európai Bizottsággal, és csak ezt követően kell dönteni arról, hogy milyen intézkedések kerülnek be a második deficitcsökkentő csomagba. „Meglátjuk, milyen megtakarításaink lesznek még, hogy folytassuk az Anghel Saligny programot. Ez vörös vonal a PSD számára” – nyomatékosította Sorin Grindeanu.
Az Anghel Saligny program kapcsán korábban egymásnak mentek a koalíciós pártok. Paul Stănescu, a PSD főtitkára élesen bírálta a Bolojan-kormány megszorító intézkedéseit, ezek közül is leginkább az Anghel Saligny program beruházásainak felfüggesztése miatt háborgott. A főtitkár úgy fogalmazott, sürgősen dönteniük kell, hogy a PSD kormányon marad vagy sem. Ahogy a G4Media felhívta rá a figyelmet, Paul Stănescu kirohanásának hátterében nem pusztán ideológiai vita áll: Stănescu szinte teljes családja évek óta jól fizetett, gyakran politikai hátszéllel szerzett állásokból él, az állam különféle intézményeiben vagy az állammal üzletelve.
A koalíciós vezetők múlt szerdai ülésén a PSD végül elérte, hogy a kormány nem függessze fel az Anghel Saligny program beruházásait. Grindeanu akkor azt mondta, hogy a koalíció döntése nyomán a következő két-három hétben a megyei tanácselnökök és prefektusok a fejlesztési minisztérium illetékeseivel együtt áttekintik a helyi beruházások pénzügyi- és megvalósítási állapotát annak érdekében, hogy egyetlen projektet se kelljen leállítani.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!