Dragoș Anastasiu miniszterelnök-helyettes lemondott: Ebben a légkörben világos, hogy már nem tudok segíteni

Bejelentette lemondását Dragoș Anastasiu, Románia egyik miniszterelnök-helyettese. Döntését azzal indokolta, hogy az ellene indult lejárató kampány, amely egy régi korrupciós ügyre épül, ellehetetleníti munkáját a kormányban. A ProTV összegyűjtötte a vasárnapi sajtótájékoztató legfontosabb mozzanatait, ezt szemlézzük.

„Azért léptem be a kormányba, mert segíteni akartam. De most már világos, hogy ebben a légkörben bármit is mondanék vagy tennék, az csak további támadásokat szülne” – fogalmazott a leköszönő kormánytag.

Anastasiu szerint eredetileg a miniszterelnök kérte fel, hogy csatlakozzon a kormányhoz, de a részéről ez csak addig volt vállalható, amíg úgy érezte, hasznos lehet. Most viszont belátta, hogy jelenléte inkább ártana, mint használna a kormány munkájának.

„Meg akartam nézni, hogyan tudok hatással lenni a közéletre, de nem minden áron” – mondta. Anastasiu hozzátette: visszalépésével próbálja elkerülni, hogy a kormány hírneve is sérüljön.

Gazdasági reformok és támadások

A távozó miniszterelnök-helyettes szerint a kormány jelenleg komoly reformokat készít elő, különösen az állami vállalatok, az egészségügy és az önkormányzatok működésének hatékonyságát illetően. Ő maga is tagja volt annak a munkacsoportnak, amely a 1 337 állami cég átszervezésén dolgozott. Elmondta: ezek között vannak jól működő cégek is, de sok veszteséges és elavult rendszerben működik, „ahol még mindig bőven akadnak politikai kinevezettek és pénzpazarlás”.

Úgy véli, a reformtörekvések miatt indultak ellene a támadások, amelyeknek része a korábban már ismert korrupciós ügy felelevenítése is.

A korrupciós ügy háttere

Anastasiu hosszan beszélt arról a korrupciós ügyről, amelyben neve ismét előkerült. Elmondta, hogy cége a 2000-es években éveken át vizsgálat alatt állt, és ez idő alatt a TVA-visszatérítéseiket is befagyasztották több mint egymillió euró értékben. Ez egybeesett a pénzügyi válsággal, így cégük csődközeli helyzetbe került.

A későbbi adóhatósági ellenőrzésekkor – mint mondta – zsarolásnak tűnő ajánlatot kaptak: vagy évekre visszamenőleg saját maguk dolgozzák fel a bérnyilvántartásokat, vagy egy „ajánlott” külső céggel gyorsan megoldják az ügyet. A cég a második lehetőséget választotta.

„Választanunk kellett: a cég túlélése vagy a teljes összeomlás” – fogalmazott. Hozzátette: a partnere írta alá a szerződést, ő maga később tanúként szerepelt az ügyben.

A korrupciónak két típusa van

Anastasiu hangsúlyozta, hogy szerinte nem klasszikus, haszonszerzésre irányuló korrupcióról volt szó, hanem úgynevezett „túlélési korrupcióról” – vagyis olyan kényszerű megállapodásokról, amelyek a hatósági nyomás és zsarolás elkerülését szolgálták. Egy tanulmányra hivatkozva elmondta: a romániai korrupció két típusra osztható: a „túlélési” és az „öncélú meggazdagodási” típusra. Ő az első kategóriába tartozónak érzi magát.

Anastasiu kiemelte: cége soha nem követett el adócsalást, minden jövedelmük be volt jelentve, és az államkasszába több mint 75 millió lej adót fizettek be az évek során.

Eddig is ismert volt az ügy, de „csak most használják fel politikai célokra”

A volt miniszterelnök-helyettes emlékeztetett: az érintett korrupciós ügy nem új, korábban is ismert volt a nyilvánosság előtt – már akkor is, amikor állami tanácsadónak nevezték ki, vagy amikor a Cotroceni-palotában dolgozott. „Ez nem egy most feltárt ügy, csak most használják fel politikai célokra” – tette hozzá.

Az ügy háttere

Dragoș Anastasiu román miniszterelnök-helyettes lemondását követeli a kormányzati alkalmazottakat képviselő szakszervezet, miután Anastasiu bevallotta: cége éveken át rendszeresen kenőpénzt fizetett egy ANAF-ellenőrnek, hogy elkerülje a hatósági szankciókat. Anastasiu vállalata havi 2000 eurót adott az azóta már jogerősen elítélt Angela Burlacunak. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) 2018-ban megszüntette a büntetőeljárást Anastasiuval szemben, mivel tanú-feljelentőként együttműködött a hatóságokkal.

Később a miniszterelnök-helyettes cáfolta a feljelentést, de az ügyészség megerősítette, hogy jogi képviselet nélkül jelentek meg a DNA székhelyén, egy előre megírt feljelentéssel, ráadásul ugyanazon a napon kihallgatta őket az illetékes ügyész, és tanú-feljelentőként jegyezte be őt és társát az ügyben.

A szakszervezetek elfogadhatatlannak tartják, hogy egy, a korrupciós gyakorlatban aktívan részt vevő személy vezesse a közszféra modernizálását. A kormány részéről nem érkezett határozott elhatárolódás vagy felelősségvállalás, Nicușor Dan salzburgi látogatása alatt csak annyit mondott, hogy „ez nagy probléma”. Ilie Bolojan miniszterelnök sem volt bőbeszédű, azt mondta vasárnap délelőtt, hogy biztos hamarosan kiadnak egy közleményt Anastasiuék.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!