Több mint 13 év letöltendőre ítélték alapfokon Kristóf Lajost kiskorú elleni nemi erőszak miatt
Tizenhárom év és három hónap szabadságvesztésre ítélték a „zsenimentornak” is nevezett Kristóf Lajost, aki ellen egy 14 éves fiú megerőszakolása miatt emelt vádat az ügyészség, írta az Agerpres.
Az elsőfokú ítéletről a kiskorú családjának ügyvédje, Adrian Cuculis számolt be. Az ügyvéd azt is elmondta, hogy az ítélet szerint Kristóf Lajosnak 100 ezer euró kártérítést is fizetnie kell.
Cuculis szerint Kristóf Lajos állítólagos kábítószer-kereskedők feljelentésével próbált enyhébb büntetést kieszközölni, a bíróság azonban elutasította a kezdeményezését.
A férfi ellen januárban emelt vádat az ügyészség nemi erőszak gyanúja miatt.
A 39 éves Kristóf Lajost tavaly júliusban tetten érték a rendőrök, amint bukaresti, negyedik kerületi lakásában szexuális kapcsolatot létesített egy 14 éves fiúval. A rendőrség akkori tájékoztatása szerint a férfi pénz és egyéb javak ígéretével csalta fel a lakására a kiskorút. Médiaértesülések szerint a fiú sokgyermekes családból származik, a szülei külön élnek.
Kristóf Lajos önmagát „topmentorként, drámaíróként, íróként és tanárként” jellemzi. Létrehozott egy iskolát is különleges képességű gyermekek számára, de az intézmény nem rendelkezik az oktatási minisztérium jóváhagyásával. A valóságban Kristóf Lajosnak nincs felsőfokú végzettsége, a nyolcadik osztály elvégzése után otthagyta az iskolát.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom