Elindította az országos sótársaság, a Salrom állami vállalat vezetőségének leváltását a gazdasági minisztérium, jelentette be csütörtökön Facebook-oldalán Radu Miruță gazdasági miniszter. A Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) politikusa egy dokumentumot is közzétett, amely szerint a Salrom több mint 12500 eurónyi közpénzt költött el egy vendéglőben június 30-án.
„A parajdi katasztrófa nem természeti jellegű, hanem a közömbösség és a felelősség folyamatos elhárításának következménye. A Salrom, a vízügy és az Országos Ásványügyi Hatóság (ANRM) mellőzték a figyelmeztetéseket és egymásra hárították a felelősséget. Senki sem avatkozott be időben. Itt az ideje, hogy azok, akik hibáztak, fizessenek meg ezért” – fogalmazott a gazdasági miniszter.
Radu Miruță megjegyzi, hogy a Salrom nevére kiállított számla szerint az állami vállalat éppen akkor költötte el ezt a jelentős összeget egy vendéglőben, amikor a kormány kétségbeesetten kereste a megoldást a parajdi sóbánya helyzetére, az állami költségek csökkentésére, ráadásul egy nappal azelőtt, hogy lejárt volna a sóbánya körüli sürgős munkálatok határideje, amit, mint kiderült, nem sikerült tartani.
„Mindenki tudta, de senki nem tett semmit. Mostanáig” – írta Facebook-oldalára Dominic Fritz, az USR elnöke, aki gratulált a gazdasági miniszternek, hogy elindította a Salrom vezetőségének leváltását. Fritz azt is említette a bejegyzésében, hogy azoknak, akik felelősek a parajdi katasztrófáért, bíróság elé kell állniuk.
Nemrég derült ki az is, hogy május 28-án, tehát napokkal azután, hogy a Korond-patakának vize elkezdett ömleni a sóbányába, hatezer lejjel megnőtt Constantin Dan Dobrea Salrom-vezérigazgató bére. Ezt az információt szintén Radu Miruță gazdasági miniszter erősített meg a B1TV műsorában.
A Salrom és a vízügy vezetőségének menesztését az RMDSZ is többször követelte, erről beszélt Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes egy szerdai videóban és ezt javasolta Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke is.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!