A gazdasági miniszter szerint hatezer lejjel nőtt a Salrom igazgatójának fizetése a bányakatasztrófa után

Miközben a parajdi sóbánya körül még mindig tart a káosz, a munkálatok csúsznak, a felelősségrevonás el sem kezdődött, a Salrom vezérigazgatójának fizetése szépen megugrott.
Radu Miruță gazdasági miniszter a napokban a B1TV műsorában megerősítette: a Salrom élén álló Constantin Dan Dobrea fizetését május 28-án, tehát napokkal a vízbetörés után emelte meg a részvénytársaság közgyűlése, 32 ezerről 38 ezer lejre, írja a Digi 24. Ez csak az alapösszeg, a prémiumok és a bónuszok ehhez még hozzájönnek.
„Ez történt, miközben az állami szervek épp a kármentéssel voltak elfoglalva” – jegyezte meg a miniszter, aki szerint a döntés erkölcsileg sem igazolható.
Mindez egy olyan időszakban történik, amikor a központi vezetés felelősségrevonását többen is sürgetik – azonban eddig semmiféle személyi vagy szakmai következmény nem született. A kivitelezési munkák több hétnyi késésben vannak, miközben a lakosság türelme és az idő egyaránt fogy.
Dobrea neve az elmúlt hetekben egyre gyakrabban merül fel. Ahogy arról korábban írtunk, nem szakmai tapasztalattal, hanem politikai kapcsolatok révén jutott a Salrom élére. A 2024–2028 közötti vezérigazgatói mandátum előtt ő maga szavazta meg saját kinevezését az igazgatótanácsban.
Dobrea építőmérnök, de karrierje során élelmiszer-kereskedelemmel, autóértékesítéssel és biztosításokkal foglalkozott – bányászati tapasztalata nincs. Pártpolitikai múltja annál kiterjedtebb: volt már a PSD-ben, a UNPR-ben, dolgozott a belügyminiszter mellett tanácsadóként, jelenleg pedig baráti és családi kapcsolatok kötik több magas rangú politikushoz is. Például a jelenlegi galaci polgármester násznagya és üzlettársa is volt.
A parajdi katasztrófa kirobbanása óta Dobrea nyilvánosan aktívabb, mint valaha – tárgyalásokat folytat, sajtónyilatkozatokat ad, intézkedéseket ígér. Ugyanakkor több súlyos döntés – például a bányavizet elválasztó gát bontása, amely 40 ezer ember ivóvízét szennyezte el és ivóvíz nélkül hagyta Dicsőszentmártont éppen a Salrom által a munkálatokkal direkt módon megbízott cég gondatlansága miatt történt. Ugyanez a cég legalább kéthetes késéssel végzi a Korond pataka elterelésének munkálatait.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!