Civil aktivista: Kolozsváron nem lesz metró, a projekt történelmi csőd
Bár a kolozsvári városvezetés szerint minden a tervek szerint halad, és júliusban megkezdődik a fúrópajzsok indítóaknájának kiásása, a projekt egyik legismertebb kritikusa szerint a metró építése már most kudarc. Szakáts István civil aktivista szerint nemcsak technikailag, hanem politikailag és társadalmilag is megbukott az, amit a városháza évek óta mobilitási forradalomként kommunikál.
Emil Boc polgármester szerint júliusban kezdik ásni a 20–25 méter mély indítóaknát, amelyben a „vakondként” emlegetett fúrópajzsokat szerelik majd össze. A gépek a Mező utcáig (Câmpului) fúrják ki az alagutat, amely ezen az első szakaszon hét állomást érint. A fúrás mindkét menetirányban egyszerre zajlik majd. A városvezetés hangsúlyozza: „amikor a vakondok lemennek a föld alá, nem állnak meg az első állomásnál három hónapra, hogy kivárják, jóváhagyják-e a következő állomás tervét” – utalva arra, hogy az engedélyezési folyamatnak lépést kell tartania az építkezéssel.
Ezzel szemben Szakáts István legfrissebb bejegyzésében azt írja: „a valóságban, a projekt helyszínén, technikai és száraz számokban nézve ez egy katasztrófa – Kolozsvár történetének legnagyobb bukása”. Szakáts a bejegyzéshez egy rövid videót is csatolt, amelyen látszik, hogy a munkaterepként elkerített helyszínen nem zajlik jelenleg semmiféle munkálat vagy annak előkészítése.
Az aktivista áprilisban is személyesen járt a szászfenesi építkezésen, ahol szerinte az alapozáshoz szükséges cölöpözés még félig sem készült el, noha az erről szóló figyelmeztetések már a 2021-es megvalósíthatósági tanulmányban is szerepeltek. Az eredeti tervek szerint 2026. július 31-ig elkészült volna az első 7,5 kilométeres szakasz 9 állomással.
Szakáts szerint a bukaresti kormány már elengedte a projektet: „Bukarest már annyira tudja, mi a helyzet, hogy idén a kormány még csak tokenként sem tette bele a programjába a kolozsvári metrót. Ez nyílt politikai arculcsapás”. A PNRR keretéből eredetileg tervezett 300 millió eurót nem sikerült lehívni, mivel Románia nem teljesítette a szükséges feltételeket.
Az aktivista szerint „a projekt már a saját pártján belül is vállalhatatlan lett – Bolojan csak forgatja a szemét, ha szóba kerül a kolozsvári metró”.
A projektet 2023-ban nyerte el a Gülermak–Alstom–Arcada konzorcium, a kivitelezési szerződést 2023 májusában írták alá. A teljes körű tervezés hat hónap alatt kellett volna elkészüljön, 2024 februárjáig. Ehhez képest – állítja Szakáts – „2025 nyarán még az első hét állomás terve sincs kész – még csak 50 százalék sincs meg, 21 hónap után. Ez a tervezett ütem 14 százaléka”.
Szerinte 2025-ben még egy centiméter alagút sem fog megépülni: „Ez nevetséges, a szó legsúlyosabb értelmében” – fogalmaz.
A metró körüli közhangulatot Szakáts súlyos társadalmi jelenségként írja le. „Olyan ez, mint egy bántalmazó kapcsolat, ahol újra és újra elhisszük a férj ígéreteit. Mindenki látja kívülről, hogy hazudik, csak mi tagadjuk még mindig” – írja. Szerinte Kolozsvár lakossága nem akar szembenézni azzal, hogy évek óta félre vannak vezetve: „már nem is a metróról van szó, hanem arról, hogy nem tudjuk feldolgozni, hogy manipuláltak minket”.
Az aktivista állítása egyértelmű: „4 éve dokumentálom ezt a projektet. Ez idő alatt a városvezetés nem tudott EGYETLEN olyan mondatot sem kimondani, ami a valóságban is igaznak bizonyult volna a mit, hogyan és mikor kérdéseire”.
Szakáts szerint a kolozsvári metró nem közlekedéstechnikai probléma többé, hanem bizalmi, társadalmi válság: „Másoknak technikai bukás. Nekünk ez egy kapcsolati kudarc, amivel képtelenek vagyunk szembenézni.”
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás