Az AUR szerint itt az idő előre hozott választásokat tartani, mert Románia kormány nélkül sodródik
Előre hozott választásokat sürget az AUR, szerintük ugyanis a bukaresti politikai káoszból már csak az új választás jelenthet kiutat. Marius Lulea, a párt első alelnöke pénteki közleményében azt írja: a jelenlegi helyzet már nem csak kellemetlen, hanem veszélyes is, és közvetlen kockázatot jelent a román állam működésére.
„Fennáll a kockázata annak, hogy káosz alakul ki a közintézményekben, elakad a bérek és a nyugdíjak kifizetése, csökken az országgal szembeni bizalom, társadalmi feszültségek, spontán tüntetések törhetnek ki” – fogalmazott Lulea.
A figyelmeztetés nem alaptalan: június 21-én lejár az ügyvivő Cătălin Predoiu-kormány 45 napos alkotmányos mandátuma, amit akkor kapott, amikor május elején lemondott Marcel Ciolacu kabinetje. Ettől a naptól kezdve az országnak formálisan nincs kormánya és nincs miniszterelnöke sem, miközben a költségvetési helyzet kritikus, és Brüsszel június 30-ig vár konkrét intézkedéseket.
Bukarestben patthelyzet, Brüsszelben vészjósló határidők
A kormányalakítási tárgyalások megrekedtek az elnök, Nicușor Dan és Ilie Bolojan között, aki a PNL jelöltje lett volna a miniszterelnöki tisztségre. A fő vitapont az, hogy Bolojan 21 százalékra emelné az áfát, amit Dan elutasít, mivel az elnök még a kampányban világossá tette: nem támogatja a fogyasztási adók növelését.
Az ellentét miatt csütörtök este nem született megállapodás, az elnök nem nevezett ki kormányfőt, a pártok belső szavazásait felfüggesztették, a tárgyalásokat elhalasztották. A PSD nem hajlandó dönteni, amíg nincs kész költségvetési csomag, az USR továbbra is Bolojant támogatja, de csak feltételekkel, az RMDSZ kulcstárcákat kér, a POT pedig elutasít minden adóemelést.
AUR: Nem lehet többé kulisszák mögül irányítani az országot
Marius Lulea szerint a pártok zárt ajtók mögött zajló egyezkedései nem vezetnek sehova, és közben Románia lakói nap mint nap a bizonytalanságot érzik.
„A románoknak döntésekre van szükségük, nem politikai cirkuszra. Aki most hallgat, cinkostárs lesz” – írta a politikus.
Az AUR szerint itt az ideje, hogy az emberek mondják ki a végső szót az előre hozott választásokon. Ugyan az alkotmány szerint egy ilyen forgatókönyv bonyolult és több feltételhez kötött, a párt szerint a politikai patthelyzet most már szándékosan fenntartott bénultság, amelyből csak új választásokkal lehet kilépni.
Az AUR – ahogy a többi szélsőséges párt sem – nem vett részt a Cotroceni-palotában tartott konzultációkon, amelyeket az államfő hívott össze a kormányalakítás érdekében.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás