Kelemen Hunor: Minden támogatást megadunk Parajdnak
Együttérzéséről biztosította a parajdiakat a sóbányánál kialakult kritikus helyzet miatt Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke kedd esti Facebook-bejegyzésében azt írta, megoldást kell találni a sókitermelés és a turisztikai tevékenység folytatására.
„Együttérzek a parajdi emberekkel a sóbányát sújtó természeti katasztrófa miatt. Veszélybe került egy közösség gondosan megtervezett és sok munkával felépített jövője. Meg kell találni a megoldást arra, hogy a sókitermelés folytatódhasson, és a gyógyulást kereső, illetve turisztikai céllal érkező vendégek továbbra is ellátogathassanak Parajdra” – írta Kelemen.
Az RMDSZ elnöke szerint az első feladat a kármentés, majd a helyreállítás, illetve a hosszú távú megoldások kidolgozása. „Nem engedhetjük, hogy az áradó víz veszélyeztesse a helyi közösség megélhetését” – fogalmazott. Azt is hozzátette, hogy minden támogatást megadnak Parajdnak, és hangsúlyozta, hogy a Salrom Országos Sóipari Társaság első számú prioritása kell legyen a bánya teljes rendbetétele.
A heves esőzések miatt megnőtt a Korond-patak hordaléka átszakította a mederbe korábban telepített védőfóliát, és a víz 60 köbméter/másodperces hozammal zúdul a bányába, amely állítólag a következő órákban teljesen megtelhet vízzel. A Transtelex helyszíni tudósítása szerint az eső jelenleg is esik Parajdon és a helyiek kilátástalannak látják a helyzetet. Bár a Salrom azt állítja, hogy továbbra is minden erőfeszítést megtesznek az áradások hatásának a minimalizálása érdekében és a Hargita megyei prefektus is azt nyilatkozta, hogy a bánya beomlása nem valószínű, a helyiek már nem hisznek a hivatalos nyilatkozatoknak.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás