Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke vasárnap reggel Kolozsváron szavazott. „Azért voksoltam, hogy elkerüljünk egy kényszerleszállást, amely 30–35 évvel vetne vissza bennünket. A jövőnkről van szó, nem szabad másokra bízni a döntést” – hangsúlyozta. Kiemelte: minden román állampolgár felelőssége, hogy szavazzon.
Az RMDSZ az elmúlt hetekben teljes kampánygépezetét Crin Antonescu mögé állította – olyan mértékű mozgósítással, amit még Kelemen saját kampánya alatt sem volt tapasztalható a 2024-es, később érvénytelenített választást megelőzően. Antonescu nevét egyébként Kelemen Hunor lengette be elsőként, majd miután hivatalossá vált indulása a koalíció részéről, az RMDSZ üzenete az volt, hogy csak a kormánykoalíció jelöltje képes legyőzni George Simiont a második fordulóban.
Ezt erősíti meg Csoma Botond frakcióvezető legfrissebb megszólalása is, aki szintén Kolozsváron szavazott. Azt nyilatkozta: „Olyan jelöltre adtam le a szavazatomat, aki képes legyőzni a magyarellenes jelöltet a második fordulóban. Minden magyar embert arra kérek: éljen a szavazati jogával, és olyan jelöltet támogasson, aki valóban képes megvédeni a közösségünket.”
Friss bejegyzések
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom