Elena Lasconi elszigetelődött: az USR nyíltan elhatárolódik tőle a fotóbotrány miatt


Látványosan szétesik Elena Lasconi elnökjelölti kampánya: miután csütörtök este kirobbantotta a fotóbotrányt, péntekre a saját pártja, az USR is nyíltan elhatárolódott tőle, Nicușor Dan pedig büntetőfeljelentést tett ellene informatikai hamisítás és megtévesztés miatt.

Az USR közleményében azt írja: Lasconinak kötelessége lett volna ellenőrizni a fotók valódiságát, mielőtt ilyen súlyos – és mára gyakorlatilag hiteltelenné vált – anyagokat hoz nyilvánosságra. A párt szerint ezek az eszközök „a hatalmon lévő politikai rendszer manipulációs arzenálját idézik”, és szöges ellentétben állnak a USR alapelveivel.

A kampány egyik utolsó – és immár öngólnak bizonyuló – húzása csütörtök este történt, amikor Lasconi több, homályos eredetű fényképet posztolt, amelyek szerint Nicușor Dan, Victor Ponta és Florian Coldea ugyanabból az épületből távoztak. Egyik képen sem szerepelnek együtt, a fotók kontextusa ismeretlen, hitelességüket senki nem erősítette meg.

Nicușor Dan keményen visszavágott: hamisítványnak nevezte a képeket, majd pénteken a DIICOT-nál tett feljelentést.

„Aki tudatosan oszt meg hamis képet, az manipulál. Aki ezt kampányeszközként használja, az nem méltó a közbizalomra.”

Victor Ponta is bejelentette, hogy jogi lépéseket tesz Elena Lasconi és az Antena 3 ellen.

Az USR pedig egyértelművé tette: Lasconi saját hibájából került ebbe a helyzetbe.

„Az ilyen akciók megsértik a demokratikus verseny szabályait. Aki ilyet tesz, az nem az USR-t képviseli.”

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!