A Pluralizmus Erdélyben felszólít a szavazásra, egyre több a civil megszólalás a választási kampányban

Ahogy közeledik a május 4-i romániai elnökválasztás első fordulója, a közéletben megszaporodtak a civil és értelmiségi megszólalások is. A napokban közzétettek egy nyílt levelet román értelmiségiek – köztük Andrei Pleșu, Ana Blandiana, Nae Caranfil –, amelyben hasznos szavazásra buzdítanak Nicușor Dan mellett, mondván: az ország euroatlanti irányultságának megőrzése és a politikai megújulás záloga egy reformpárti elnök lehet. A megszólalás élénk vitát váltott ki, többek között Daniel Funeriu is bírálta az aláírókat.

Ehhez hasonló szellemben szólalt meg a Pluralizmus Erdélyben nevű, erdélyi magyar civil kezdeményezés is, amely felhívásában fontosnak tartja, hogy a választáson való részvétellel a kisebbségi közösségek is megmutassák értékalapú elkötelezettségüket.

A felhívás szerint a jelenlegi romániai politikai klíma számos kockázatot hordoz, többek között a szélsőséges eszmék előretörését. A dokumentum hangsúlyozza: a demokrácia, a jogállamiság és az euroatlanti elköteleződés védelme kisebbségi érdek is.

„Alapvető érdeke az erdélyi magyaroknak, hogy Románia megmaradjon az Euro-atlanti elkötelezettség útján. Ez a legfontosabb érdekünk kisebbségi közösségként és állampolgárként egyaránt. Nem lehet számunkra közömbös, hogy milyen értékek mentén fejlődik tovább Románia társadalma.”

A közlemény szerint azoknak, akik Románia jövőjét az alkotmányos demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok tisztelete és a társadalmi sokszínűség értékei mentén képzelik el, felelősségük élni a választójogukkal. A Pluralizmus Erdélyben egyértelműen elutasítja George Simion jelöltségét, és a választás első fordulójában Nicușor Dan támogatását javasolja.

Érdekesség, hogy az RMDSZ-szel szövetséges Erdélyi Magyar Szövetség sem Crin Antonescu támogatására buzdít, hanem – bár óvatosabban fogalmazva – több ponton is egyetértését fejezte ki a függetlenként induló Nicușor Dannal.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!