Lencsevégre kaptuk Gáspárik Attila és Vida Gábor főztjét
Miközben a kvízkérdések nagy részével már megbirkóztak a Transtelex szülinapi vendégei, az udvaron elkészült a nap egyik legkülönlegesebb fogása: a lencsefőzelék, amit Gáspárik Attila színész és Vida Gábor író közösen főztek meg.
Nem véletlen a menü: Gáspárik Attila már korábban egy Facebook-posztban megfogalmazta, hogy miért esett a lencsére a választása. Az erdélyi magyar sajtó egy részét „egy tál lencséért” adták el, írta, utalva Ézsau bibliai történetére, de a Transtelex és az itt ünneplők azt az utat választották, hogy megőrzik a függetlenséget, és nem hajolnak meg a könnyű kompromisszumok előtt.


A lencse jó lett: több vendég már meg is kóstolta a főzeléket, de az ezután érkezőknek sem kell aggódniuk – maradt még bőven az üstben. A szalonnát Vida Gábor saját füstölőjéből hozta, a hagyma és a zöldség a Nyárádmentéről érkezett, a só pedig Tordáról – így a helyi ízek is beleszövődtek a mai napba.
Friss bejegyzések
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!