Elfújtuk a gyertyát, és kívántunk még 333 évet a Transtelexnek!
Az est zárásaként elfogyott a születésnapi csokitorta is, amelyet Leopold Erika, a Konyhasztorik rovatunk szerzője készített – természetesen azzal a szeretettel és igényességgel, amit tőle már megszokhattunk. A zene és az irodalom improvizatív találkozása után a tortázás igazi felszabadult, örömteli pillanatot hozott: jó volt látni, ahogy a nap végére nemcsak a gondolatok, hanem a mosolyok is közösséggé formálódtak.
Készült egy nagy közös csoportkép is, minden résztvevővel, aki velünk tartott ezen az emlékezetes napon. Hálásan köszönjük minden kedves olvasónknak, kollégánknak és támogatónknak, hogy itt voltak, hogy kérdeztek, beszélgettek, vitatkoztak, nevettek – és ezzel tovább erősítették azt a közösséget, amelyre a Transtelex három éve épül.
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!