A kizárólag magánadományokból épült kórházzal kampányolt Ponta, tiltakozik az építtető egyesület
Tiltakozik a több mint 350 ezer magánadományozó és 8 ezer cég támogatásával új gyermekkórházat építtető Dăruiește Viață (Ajándékozz Életet) egyesület, mert Victor Ponta az egyik kampányvideójához felhasználta a kórház fotóját és megemlített az intézményt – írja a Hotnews.
Az elnökjelölt azzal az ígérettel töltött fel egy kampányvideót, ha megválasztják elnöknek, akkor megszünteti az Eximbankot felügyelő tárcaközi bizottságot (CIFGA), amivel évi egymillió eurót spórolna meg az állam, amit aztán a magántőkéből épített gyerekkorháznak adna.
A Dăruiește Viață (Ajándékozz Életet) egyesület a Facebookon tiltakozott az ellen, hogy Victor Ponta felhasználta az általuk épített kórház imázsát a kampányához.
„Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy Victor Ponta soha nem kérte és nem kapta meg a hozzájárulásunkat a kórház imázsának bármilyen összefüggésben történő felhasználáshoz” – írták. Ugyanakkor arra kérték Pontát, hogy hagyjon fel a kórház említésével, és azzal az ígéretével, hogy egymillió eurót fordít a projektre, mert „ez irreális és erkölcstelen ígéret”.
Hangsúlyozták, hogy Dăruiește Viață egyesület apolitikus egyesület, amely kizárólag a 350 ezer magánadományozó és 8 cég támogatásával építette meg az épületet, amelybe a Marie Curie gyermekkórház bizonyos osztályai költöztek át, és rákbeteg gyermekeket kezelnek benne. „(Az egyesület) nem támogat és soha nem támogatott politikai jelölteket, tekintet nélkül azok jövőképére vagy ideológiai hovatartozására” – állítják
Mint írták, a kórház építéséhez nem járult hozzá az állam, sehogyan sem vett részt az építkezésben, sőt épp ellenkezőleg, inkább akadályozták a megépítését. És azt szeretnék inkább, ha az állam olyan reformokat vezetne be, ami után nem a civileknek kell kórházat építenie.
„Távol akarjuk tartani ezt a projektet mindenféle politikától vagy manipulációtól, tiszteletünk jeléül mindazok iránt, akik valóban hozzájárultak ehhez a projekthez” – zárták a bejegyzésüket.
A teljes egészében adományokból épült kórház 2023 novemberére készült el teljes egészében, de az egészségügyi minisztérium jóváhagyásának bürokratikus folyamata hónapokig tartott, szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt adták át.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás