Romániát eddig nem tájékoztatták az amerikai katonák esetleges kivonásáról a védelmi minisztérium szerint

Bukarest eddig nem kapott hivatalos tájékoztatást Washingtontól a Romániában állomásozó amerikai katonák esetleges kivonásáról – szögezte le kedd este a védelmi minisztérium az Agerpres közlése szerint. Az intézmény azokra a sajtóinformációkra reagált, miszerint a Pentagon magas rangú tisztviselői tízezer amerikai katona kivonását fontolgatják Kelet-Európából. Közleményében a minisztérium emlékeztetett, hogy a román-amerikai kapcsolatokat a közös értékeken, kölcsönös bizalmon és több mint két évtizedes együttműködésen alapuló „szilárd” stratégiai partnerség határozza meg, és ez az együttműködés a régió biztonságára is kiterjed.

A minisztérium szerint jelenleg a stratégiai partnerség keretében aláírt valamennyi kétoldalú megállapodás érvényben van, beleértve az amerikai katonák romániai állomásoztatását szabályozó egyezményt is. „Partnerségünk az Egyesült Államokkal az átláthatóságon, a konzultáción és a jóhiszeműségen alapul, és a (...) katonai vonatkozású döntéseket az együttműködés szellemében, illetve a Washingtoni Szerződésben rögzített értékek iránti elkötelezettség jegyében hozzuk meg” – olvasható a közleményben.

A minisztérium emlékeztetett arra is, hogy a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu község melletti légibázis korszerűsítése és bővítése a román kormány több mint 2,5 milliárd eurós beruházásával a NATO stratégiai központjává teszi ezt a létesítményt a régióban, amely akár 10 ezer román és szövetséges katona befogadására is képes. A közlemény szerint a közös hadgyakorlatok jól példázzák Románia együttműködését a szövetségesekkel. A minisztérium példaként említette a Fekete-tengeren és román területen zajló Sea Shield 25 hadgyakorlatot, amelyben az Egyesült Államok légi megfigyelő felszereléssel és vezérkari tisztekkel is részt vesz. Jelenleg több mint 1700 amerikai katona állomásozik Romániában, főként a Mihail Kogălniceanu-i, a deveselui és az aranyosgyéresi bázison.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!