Elon Musk kiakadt: egy óra alatt háromszor posztolt Georgescu jelöltségének visszautasításáról

556

A Központi Választási Iroda (BEC) vasárnap este elutasította Călin Georgescu elnökjelöltségi dossziéját, ami nemcsak belpolitikai vihart kavart, hanem nemzetközi figyelmet is kapott, különösen az amerikai jobboldali körökben. Elon Musk három posztot tett közzé kevesebb mint egy óra alatt, miután a hírek elérték a nemzetközi sajtót. A milliárdos először csak annyit írt: „Ez őrület!”, majd percekkel később egy konzervatív influencer posztját osztotta meg „Soros újra” kommentárral. Harmadik üzenetében pedig egy olyan bejegyzést terjesztett, amely szerint „Románia káoszban van”, és „a demokrácia halott” az országban.

Ez nem az első alkalom, hogy Musk beleáll a román politikai helyzetbe. Az utóbbi hónapokban többször támadta a román igazságszolgáltatást, és az Alkotmánybíróság elnökét, Marian Enachét, akit „zsarnoknak” nevezett, miután az nem engedélyezte Georgescu újbóli indulását. Musk félrevezető információkat is megosztott a romániai választásokról, többek között egy hamis hírt is, amely szerint az EU akár más tagállamokban is beavatkozhatna a választási folyamatokba.

A Trump-adminisztráció beiktatása után Románia egyre inkább az amerikai jobboldali populisták célkeresztjébe került. J.D. Vance alelnök a CPAC-en és más nemzetközi fórumokon példaként hozta fel Romániát az „európai demokrácia bukására”. „Nincsenek közös értékeink, ha egy országban eltörlik a választásokat, mert nem tetszik az eredmény. És ez történt Romániában” – mondta Vance.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!