Orosz zászlók is előkerültek a szélsőjobboldali Georgescu-párti tüntetésen Bukarestben

Szombaton ismét több ezren vonultak utcára a román fővárosban, hogy tiltakozzanak az alkotmánybíróság döntése ellen, amely semmissé nyilvánította az elnökválasztás eredményét. A demonstráció középpontjában Călin Georgescu szélsőjobboldali politikus állt, akinek támogatói nemcsak politikai üzeneteket skandáltak, hanem aláírásokat is gyűjtöttek az ő májusi elnökjelöltségéhez. Georgescu maga is megjelent a tüntetésen, ám térdműtétje után mankóval érkezett a tömeghez.

A szombati megmozdulás az Alkotmány téren (Piața Constituției) kezdődött, majd a résztvevők egy része átvonult a Győzelem térre (Piața Victoriei). A demonstráció hivatalosan bejelentett esemény volt, amelynek szervezői eredetileg csupán pár száz fős részvételt jeleztek, ám végül a szám ennél jóval nagyobbra duzzadt, a déli órákban 4 ezresre becsülte a tömeget a rendőrség. A tiltakozók jelszavai az alkotmánybíróság és a kormány ellen irányultak.

A szombati tüntetés tulajdonképpen folytatása a péntekinek, akkor is több százan demonstráltak a Győzelem téren (Piața Victoriei), követelve az elnökválasztás második fordulójának megismétlését. A széljobber tüntetők orosz és amerikai zászlókat is előhúztak és azokkal fotózkodtak. A román kormány és az alkotmánybíróság ellen irányuló nyomás egyre fokozódik, és úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok politikai elitjének egyes szereplői is beavatkoznak a folyamatba Georgescu érdekében.

A pénteki tüntetésen orosz és amerikai zászló is lengett – Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos A pénteki tüntetésen orosz és amerikai zászló is lengett – Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos
A pénteki tüntetésen orosz és amerikai zászló is lengett – Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos

Călin Georgescu nem hagyta ki a showt, és mankóval ugyan, de megjelent az Alkotmány téren összegyűlt tüntetői között. A szélsőjobboldali politikus állítólag egy kisebb térdműtéten esett át, de ez nem akadályozta meg abban, hogy belebicegjen a tömegbe, ahol éljenezéssel, tapssal üdvözölték hívei. Rövid beszédet is mondott:

„Köszönöm mindnyájatoknak, szeretlek titeket (...). Mi vagyunk az erő, mi vagyunk az egység. Legyünk olyan erő, amely megérti, hogy egyesítenünk kell sorsunkat ebben a hatalmas küzdelemben, amely ma előttünk áll, amelyben sikerült együtt lennünk egymással és mindannyiunknak Istennel. Az ősökben rejlik az igazság, bennetek. Szeretlek benneteket, legyetek bátrak, és legyünk büszke nép. Mi vagyunk a nép, mi vagyunk az egység. Szabad emberek népe leszünk. Szeretlek mindannyiótokat. A román nemzet sorsa és jogai örökkévalóak” – mondta Georgescu az egybegyűlteknek, majd autóval távozott, még mielőtt a menet elindult volna a Győzelem tér felé.

A Trump-adminisztráció részéről egyre erősebb a nyomás, hogy Georgescu jelöltségét ne akadályozzák meg. Ez elsősorban J.D. Vance alelnök és Elon Musk nyilvános megnyilatkozásaiból derült ki. Vance egy közösségi médiás bejegyzésben élesen bírálta a román hatóságokat, „antidemokratikus visszaéléssel” vádolva őket. Musk szintén megszólalt az ügyben, „globalista manipulációnak” nevezve a választási döntés visszavonását, és diktátornak az alkotmánybíróság elnökét. A washingtoni CPAC-en résztvevő George Simion egyébként kijelentette, hogy ő nem indul, hanem pártja Georgescut fogja támogatni, és neki is látnak összegyűjteni az induláshoz szükséges 200 ezer támogató aláírást.

A román hatóságok igyekeznek fenntartani a rendet: a tüntetéseken a bukaresti csendőrség fokozott ellenőrzéseket végzett, és egyes résztvevőknél késeket, bicskákat és pirotechnikai eszközöket találtak. A rendőrség viszont határozottan cáfolta azokat az információkat, amelyek szerint megpróbálták volna megakadályozni vidéki tüntetők Bukarestbe utazását.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!