Dr. Alexandru Lupșa: Jobb lenne a romániai szociális ellátás, ha csak civil szervezetek végeznék, állami ellenőrzéssel

Mekkora arányban finanszírozza az Alpha Transilvană Alapítvány működését az állam?

Több szolgáltatásra van működési engedélyünk, úgynevezett licenszünk: 3 és 18 év közötti, illetve 18 év feletti fogyatékossággal élőknek szóló összetett szociális szolgáltatásokra, a szegénység és a kirekesztés elleni küzdelemre irányuló tevékenységekre szakosodott közösségi központra, idősklubra. 2025-ben mindezek működését a marosvásárhelyi szociális igazgatóságon (DAS) keresztül az országos szinten jóváhagyott költségkeret legfeljebb 30 százalékával támogatja az állam. Pályázunk a megyei tanács és a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság kiírásaira is, így például a tavalyi évben körülbelül 36 százalékot tett ki a közintézményeken keresztül kapott támogatás aránya.

Tulajdonképpen nem a román állam támogat minket, hanem mi támogatjuk a román államot, mert a román állam a költségeknek csak a 30 százalékát fedezi, mi pedig a munka 100 százalékát elvégezzük, anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk a minőségben.

Az állami finanszírozás a 2022-es szinten maradt, azóta nem emelték a gyermekek kezelésének standard éves költségét, így egy nappali központnak 600 lej jár havonta egy gyermek kezeléséért, azaz 30 lej naponta, amit azokra a napokra, amikor a gyermek hiányzik, nem fizetnek ki.

Romániában az egyetlen alternatíva az lenne, ha amellett, hogy támogatják és korrekt módon felügyelik, ellenőrzik a magánintézményeket, a közintézményeket is privatizálják, és úgy menedzselik őket, ahogy a privát intézményeket szokták. Jelenleg a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok a törvényben előírt maximális szinten használják fizetésekre a pénzüket, a költségvetés 80 százalékát teszik ki a fizetések, a fennmaradó 20 százalékból pedig senki sem tudja biztosítani a többi szükségletet. Ezeknek az intézményeknek az állam ad pénzt javításokra is, miközben nekünk senki nem ad egy lejt sem, hogy kijavítsuk az épületünket, sőt, 2017 óta nekünk évi 24000 lejt kell fizetnünk a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak a telek koncessziójáért. Annak ellenére, hogy tavaly például több mint 1 millió lej értékű adományt osztottunk szét olyan szegény emberek között, akiket a polgármesteri hivatal küldött hozzánk.

A közszférában általában arra panaszkodnak, hogy nem kaptak pénzt erre vagy arra. Mi nem kapunk pénzt semmire, az állam mindössze megtéríti bizonyos havonta lejelentett szolgáltatások árának egy részét.

Az állami támogatás mellett miből van még bevételük?

A költségek fennmaradó részét saját gazdasági tevékenységből, adományokból és szponzortámogatásokból fedezzük. Van két szociális vállalkozásunk. Már 1992-től volt vállalkozásunk… abban az időben kevesen tudtak arról, hogy a civil szervezetek foglalkozhatnak eladással is. A székhelyünk megépítésére 370 ezer dollárt fordítottunk a használt ruhák eladásából származó bevételből. Az infrastruktúránkat nulláról építettük ki, a bevételekből, külföldi partnerek segítségével, akik természetben és anyagilag is segítettek, illetve a szponzorok támogatásával, akik az első 20 évben visszafogottabbak voltak, de az utóbbi időben nagyon nyitottak az együttműködésre.

Ehhez hozzájárultak az elég jelentős értékű európai uniós projektek, de ezt a lehetőséget egyetlen tollvonással tönkretette a Dragnea-kormány 2016 decemberében, amikor eltörölte a romániai civil szervezeteknek azt a jogát, hogy fő pályázóként folyamodhassanak uniós támogatásért. Szervezetként már nincs jogunk európai uniós projektekre pályázni, csak az állami intézmények partnerei lehetünk. Így ha ma megírok egy pályázatot, azt odaajándékozom a közintézménynek, hogy adja be, majd reménykedem benne, hogy engem választ majd partnernek és nem mást. A civil szervezetek ma semmit sem érnek a politikai pártok szemében, mert kényelmetlenek vagyunk, megmutatjuk, hogy másként is lehet, kitartóak vagyunk és küzdünk a kedvezményezettek jogaiért.

2020-ban volt egy nehéz pillanat az alapítvány életében, amikor nem érkezett meg az a pénz a polgármesteri hivataltól, amire számítottak. Hogy sikerült túllendülni ezen a helyzeten?

A problémák már 2012-ben kezdődtek. Abban az évben a hatalmas költségvetési hiányt az okozta, hogy az akkori helyi adminisztráció egyszerűen nem fizette ki a szubvenciót, pedig a helyi tanács jóváhagyta a fogyatékos gyermekek nappali központjának szánt költségvetést. Végül egy bankkölcsön mentett meg, amit azért vehettünk fel, mert volt egy szociális üzlethálózatunk, volt kereskedelmi tevékenységünk. Átszerveztük az alapítványt és ezt a kölcsönt 2023-ig visszafizettük.

2019-ben aztán a polgármesteri hivatal ismét visszaélést követett el, a jóváhagyott szubvenciónak csak a 35 százalékát fizették ki az év folyamán. Akkor az adóhivatalhoz fordultam, bizonyítottam, hogy törvényszegés történt, és az ANAF zárolta a polgármesteri hivatal számláit, 2020 februárjában és márciusában ki kellett fizetniük a tartozást. Így ismét megmenekültünk.

Hogyan működik a szociális szolgáltatások ellenőrzése?

Minden engedéllyel rendelkező szervezetet a megyei kifizetési és szociális felügyeleti ügynökség (AJPIS) ellenőriz. Tavaly Csép Andrea RMDSZ-es képviselő szervezett egy találkozót az AJPIS és a prefektúra képviselőivel, ahol arra figyelmeztettek, hogy a Maros megyei AJPIS-nek mindössze 3-4 felügyelője van. Ennyien nincs ahogy megfelelően elvégezzék a vizsgálatokat a működési engedélyek megadásához és a szociális szolgáltatások felügyeletéhez a teljes megye szintjén. Ez nyilván oda vezet, hogy az ellenőrzés néha puszta formalitás.

A licensz azt jelenti, hogy európai standardok szerint dolgozol. Szerintem a standardot nem csak a licensszel rendelkező szolgáltatásoknál kellene alkalmazni, hanem bármilyen szolgáltatásnál, attól függetlenül, hogy kap-e állami szubvenciót vagy sem. Végül is a kedvezményezett ennek az országnak a polgára. Őt ki védi meg? Ott volt a marosbárdosi öregotthon botránya, ahol a működtető havonta 7 ezer lejt zsebelt be minden idős ember után, és a pincében tartotta őket. Teljesen illegálisan működött, hiszen nem volt licensze. Amikor ellenőrizték, akkor határidőket kaptak, mert

Romániában, ha nem vagy elég jó, akkor nem állítanak le, hanem határidőket adnak.

Azok a licensszel rendelkező szervezetek, amelyek pénzt kapnak a marosvásárhelyi önkormányzattól, átláthatóak, mert folyamatosan ellenőrzik őket a városi szociális igazgatóság felügyelői. Legalább havonta egyszer eljönnek, körülnéznek, találkoznak a szülőkkel is, jegyzőkönyvet írnak. Örülök, hogy nincs sok megjegyzésük. Igaz, volt részem olyan ellenőrzésben is, a prefektúra részéről, amikor mindent rendben találtak, de elmondták, hogy azért jöttek, hogy megbüntessenek, ezért ezer lejre bírságoltak, mert az egyik csúszdán nem írta, hogy hány éveseknek való.

A szociális szolgáltatásokban tapasztalt szabálytalanságokat sokszor a civil szféra jelenti, mi a véleménye arról, ahogy az állami hatóságok ezekre a jelzésekre reagálnak? A Maros megyei DGASPC négy, fogyatékossággal élő gyermekeket ellátó központjával kapcsolatban például a CRJ azt állítja, hogy már tavaly jelezte a problémákat, feljelentést is tettek az ügyészségen, mégsem történt előrelépés.

A Jogi Források Központjával (CRJ) tavaly volt egy érdekes találkozásunk, amikor felhívták a figyelmünket arra, hogy hányszor elmarasztalták Romániát az Emberi Jogok Európai Bíróságán (CEDO), és mennyire nem változott semmi ott sem, ahol a bíróság kimondta, hogy az emberi jogok súlyosan sérültek. A vezetők ugyanott vannak, az intézmények ugyanúgy néznek ki.

Ami a marosvásárhelyi helyzetet illeti, én is olvastam, ahogy ön is, a CRJ nyílt levelét a miniszterelnöknek. Elfogadhatatlan, ha a hatóságokat értesítik, és ők mégsem tesznek semmit. A CRJ-nek törvényes felhatalmazása van arra, hogy meglátogassák a különböző intézményeket, ők a romániai polgárok képviselői. Ha senki, például a nép ügyvédjének intézménye sem tesz semmit, akkor jó, hogy legalább van egy civil szervezet – egyébként több komoly civil szervezet is van –, amelyik úgy viselkedik, mint ahogy az egy jogállam társadalmához illik.

Az Alpha Transilvană Alapítvány fogyatékos kedvezményezettjei között vannak olyanok, akik ilyen állami központokban élnek?

Nincsenek, de a CRJ éppen azt javasolja, hogy a gyermekeket vissza kellene engedni a családjaikba és össze kellene kapcsolni őket a helyi civilek által működtetett nappali központokkal.

De nálunk van egy mesterségesen gerjesztett állandó bizalmatlanság. A közalkalmazottak és a magánszférában dolgozók szidják egymást, és az ellentétet szándékosan táplálja az állam, mert ellenőrzése alatt szeretné tartani a pénzt. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a jelenlegi állam képtelen hatékonyan felhasználni a pénzt az állampolgárok javára.

Milyen feltételek mellett fogad új kedvezményezetteket, például egy fogyatékos gyermeket az Alpha alapítvány?

Az Alphánál holisztikus szemlélet szerint dolgozunk. Ha nem vesszük figyelembe a teljes családi kontextust, akkor nem tudunk eredményt elérni. Éveken át igyekeztünk együtt dolgozni az állammal, hogy próbáljuk meg fedezni a költségeket és mentesítsük a családot az anyagi teher alól. Vannak fizetős szolgáltatásaink is, de ezek nagy része olyan, amit nem térít meg az állam, mert a kedvezményezettnek nincs fogyatékossági igazolása vagy egy bizonyos diagnózisa. Az autizmussal diagnosztizált páciensek konzultációját például az Országos Egészségbiztosító Pénztár 135 lej értékben megtéríti nekünk, és nem kell sokkal több ennél, hogy eleget tegyél ennek a szolgáltatásnak, a többletet szponzoroktól megkapjuk, és a család így nem fizet semmit.

Tehát a szolgáltatásaik nagyrészt ingyenesek?

Azoknak a gyermekeknek igen, akiknek van fogyatékossági igazolása, Marosvásárhelyen élnek vagy az állam által támogatott programok részesei. Vannak olyan gyermekek, akik más megyéből jönnek, kiértékelésre van szükségük, az ő családjuk először kifizeti a kiértékelés díját, ami akár 2-3 ülést is magában foglal. Ebből is van bevételünk, amit vissza tudunk forgatni a szervezet működtetésébe.

Könnyen találnak alkalmazottakat?

Ez sajnos probléma. Nálunk a vezérigazgató nem keres többet a romániai bruttó átlagbérnél, és sajnos ez a legnagyobb fizetés, a szakemberek, akik szép, komoly és odaadó munkát végeznek, alig kapnak többet 200 euróval az országos minimálbérnél. Tisztelem azokat, akik hozzánk jönnek. Bár nem tudunk sok pénzt adni, tanulási és fejlődési lehetőséget viszont igen. Megtanulhatják például, hogy hogyan kell helyesen kezelni az embereket, civilizáltan, empátiával, de anélkül, hogy csak azt mondjuk, amit a család hallani szeretne.

A kedvezményezettjeink és családjaik bizalommal fordulnak hozzánk a problémáikkal, amiket tényleg igyekszünk megoldani. Például amikor az egyik család vidékre költözött, és így elvesztették a támogatást a marosvásárhelyi polgármesteri hivataltól, a kollégáimmal és az anyukával felkerestük a község polgármesterét, hogy elmagyarázzuk neki, hogyan segíthetne. Csakhogy a hivatal végül nem továbbította a kért iratokat a DGASPC-hez, amikor pedig továbbította, akkor az illetékes felügyelő épp betegszabadságon volt másfél hónapig. Eltelt az év, nem került bele a tétel a költségvetésbe, és a probléma megoldatlan. Körülbelül így néz ki az állami rendszer. Miközben az alkalmazottak legalább kétszer annyit keresnek, mint azok, akik a magán szociális szolgáltatóknál dolgoznak.

Előfordult, hogy vissza kellett utasítsanak pácienseket, mert már nem volt rá kapacitásuk?

Igen, ilyenkor megpróbáljuk beütemezni későbbre. Lehetetlen mindenkin segíteni. Ha túlléped a kapacitásod az nyilván a munkád minőségének a rovására megy. De sok szervezet van Marosvásárhelyen, úgy tudom, több mint 40 licensszel rendelkező szolgáltatás.

Az állami intézmények ugyanakkor néha kénytelenek átvenni eseteket akkor is, ha túlzsúfoltak vagy ha alulméretezettek. Persze a személyzethiány nem azt jelenti, hogy megüthetsz vagy megkötözhetsz egy gyermeket. Az azt jelenti, hogy segítséget kell kérned egy másik megyétől, országos szinten kell tárgyalni a problémákat, mert speciális szükségleteid vannak, nem lehet őket megoldani csak egy megye vagy egy település költségvetéséből. Mezőrücsön például nagy roma közösség él, összetett és sok problémával, hogyan tudná ezeket a község csak a saját költségvetéséből megoldani? Azért élünk országban, hogy a rendszer működőképes legyen, de nagyon nehezen mozognak a dolgok az állam szintjén és ez gyakran a vezetők és az alkalmazottak kiégéséhez, közömbössé válásához vezet, így fordulhatnak elő olyan botrányos jelenségek, mint amilyenekről a sajtóban olvashatunk.

Az Alpha alapítvány része a marosvásárhelyi szociális szolgáltatást nyújtó civil szervezetek akciócsoportjának (GA). Mi a célja ennek?

2019-ben alakítottuk meg, mert úgy gondoltuk, hogy össze kell fogjunk, hogy hallassuk a hangunkat. 21 civil szervezet tagja ennek az informális csoportnak, és öt szervezet vezetője van benne a képviselőbizottságban, akik tárgyalunk a politikusokkal, eljárunk a helyi tanács frakcióinak üléseire, a szakbizottságok üléseire, a szociális igazgatósághoz.

Szerintem az országos átlaghoz képest jó viszonyt ápolunk az önkormányzattal, ezért is mondtam a CRJ-nek, hogy a közszféra és a magánszféra partnerségében hiszünk, mint az egyetlen hatékony és civilizált megoldásban. A közszféra hozzon törvényeket és felügyelje a betartásukat, hogy a polgár világosan érezze, hogy az állam nem hagyta magára, hanem az ellenőrző hatóságokon keresztül látja, hogy mi történik, a szolgáltatásokat pedig adják át a magánszervezeteknek.