Megszüntették a Georgescu védelmét biztosító zsoldosvezér, Horaţiu Potra hatósági felügyeletét

2024. december 13. – 16:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Prahova megyei törvényszék pénteken jogerősen elrendelte Horaţiu Potra és Andrei Florin Lup hatósági felügyeletének megszüntetését, írja az Agerpres.

A két férfi ellen a fegyvertartási szabályok megsértése, pirotechnikai eszközök szabálytalan használata és bűncselekményekre való felbujtás gyanújával indított korábban büntetőeljárást az ügyészség. Hatósági felügyelet alá helyezésüket a bloieşti-i bíróság rendelte el kedden.

A Horaţiu Potra és Andrei Florin Lup fellebbezését pénteken tárgyaló Prahova megyei törvényszék megsemmisítette a bíróság ítéletét és megalapozatlanságára hivatkozva elutasította a gyanúsítottak előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt.

Álítása szerint Horaţiu Potra nem beszélt Călin Georgescuval, csak a biztonságáért felelős stábbal

Horaţiu Potra azt nyilatkozta pénteken a Prahova megyei törvényszékről távozóban az újságíróknak, hogy nem tárgyalt vasárnap hajnalban Călin Georgescuval, csak a volt államfőjelölt biztonságáért felelős stábbal.

Azt is elmondta, hogy a vállalkozása nem nyújt testőri szolgáltatást Călin Georgescunak.

A volt idegenlégiós, afrikai államokba zsoldosokat kiszervező, korábban drogkereskedelemmel is vádolt, majd paramilitáris csoport szervezése miatt elítélt Potra a Patrióták Pártja polgármesterjelöltje volt a Szeben megyei Medgyesen, ahol a helyi tanács tagja lett, és megcélozta az alpolgármesteri funkciót. Vagyonnyilatkozata szerint 75 különböző földterület, 30 ingatlan, 15 kilónyi aranyrúd és több mint 1 millió euró birtokosa.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!