Lemondott Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, hogy elfoglalhassa szenátori mandátumát
Lemondott Kovászna Megye Tanácsának alelnöki tisztségéről Kondor Ágota, a tanárból lett politikus, aki egy évtizedes közéleti tapasztalatát és mentálhigiénés szakmai múltját most a szenátori munkában kamatoztatja.
Utóbbi ok áll az alelnök lemondásának hátterében is. Kondor Ágota alig két hónapot töltött Kovászna Megye Tanácsának alelnöki tisztségében, a parlamenti választásokat követően, ahol a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium egykori igazgatója Kovászna megye szenátorjelöltjeként mandátumot szerzett, világossá vált, hogy lemondása hamarosan bekövetkezik.
A megyei tanácsosok szerdán, az idei év első rendes ülésén fogadták el a december 30-i lemondását követő mandátumának megszűnéséről szóló határozattervezetet, írja a WeRadio. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta, hogy a következő lépés az lesz, hogy a Kovászna megyei bíróság új megyei tanácselnököt nevez ki, és a jövő héten új alelnököt választanak Kondor Ágota helyett. Az új alelnök megválasztásáról is szóló tanácsülésre vélhetően január 16-án kerülhet sor.
Kondor Ágotát 2024. október 28-án választották meg Kovászna Megye Tanácsának alelnökévé. Az intézmény elnöke akkor elmondta, hogy 1989 óta először fordul elő, hogy nő tölti be ezt a tisztséget.
Ugyanakkor ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy régóta nem fordult elő Kovászna megyében, hogy az RMDSZ-nek két szenátora legyen. A már veteránnak számító Fejér László Ödön mellett a politikába idén ősszel nyakig belecsöppenő Kondor Ágota szerezte meg a második szenátori mandátumot több mint egy évtizeddel azután, hogy a szövetség Kovászna megyei szervezete a korrupció miatt elítélt Olosz Gergely lemondásakor elveszítette azt.
Kondor Ágota vagyonnyilatkozatai szerint az oktatási pályától a sikeres vállalkozásig ívelt karrierje, amelyet most a törvényhozásban kamatoztat, írtuk Képviselőfánk nevű sorozatunkban, amiben a politikusok vagyonbevallásait összegeztük.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom