Klaus Iohannis konzultációra hívta a parlamenti pártokat a miniszterelnök-jelölésről
Klaus Iohannis államfő vasárnapra, december 22-re konzultációra hívta a Cotroceni-palotába a parlamenti pártok vezetőit, hogy egyeztessenek az új miniszterelnök személyéről – tájékoztatott az elnöki hivatal szombaton.
Az államfő elsőként 12 órakor a koalíció három pártjának, a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL), a Szociáldemokrata Pártnak (PSD), valamint az RMDSZ-nek és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának közös delegációját fogadja. Ezt követően az AUR (Románok Egyesüléséért Szövetség) delegációja érkezik 12:30-kor, majd az USR (Mentsétek meg Romániát Szövetség) 13 órakor. A konzultációkat az SOS Románia és a Fiatal Emberek Pártja (POT) küldöttségei zárják.
Az új kormány megalakítása érdekében a PSD, a PNL és az RMDSZ között zajlanak a koalíciós tárgyalások. A három párt között jelenleg is folynak az egyeztetések a tárcák elosztásáról, és bár hivatalosan még nem neveztek meg miniszterelnök-jelöltet, a szociádemokraták kiszivárogtatták, hogy Ciolacu hajlandó lenne elfogadni a nevesítést.
Fontos megjegyezni, hogy az USR-t, amelyet a koalíciós tárgyalásokból gyakorlatilag kizártak, az államfő külön időpontra hívta konzultációra, nem a koalíciós pártokkal együtt. Ez alátámasztja azt, hogy az USR nem vesz részt a koalícióban.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom