Kelemen Hunor: Bármilyen kormánykoalíció lesz, meg kell tudjon egyezni arról, hogy egy államelnök-jelöltje legyen
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az alkotmánybíróság által hozott határozatot tudomásul vette, de mint írtuk, nem hagyta szó nélkül. A Maszolnak pedig arról is beszámolt, hogy három lehetőséget lát kormánykoalíció alkotásra, viszont bármelyik forgatókönyv is érvényesül, a tagjai meg kell tudjanak egyezni arról, hogy egy államelnök-jelöltjük legyen – mondta az elnök.
A három opciót a következőképp vázolta fel:
- Az egyik egy nagyon széles kormánykoalíció, ami azt jelenti, hogy akik a parlamenti többségről az elvi megállapodást aláírták, mind bekerülnek a kormányba.
- A másik megoldás az, hogy PSD-PNL-USR alakít kormányt, ez szintén többséget jelent, de ezt a változatot Kelemen valamiért nem tartja valószínűnek.
- A harmadik változat, a PSD-PNL-RMDSZ, az USR nélkül, ennek is van egy szűk többsége a képviselőházban és a szenátusban is.
„Nekünk az a fontos, hogy a magyarokat meg tudjuk védeni, egy olyan helyzetben, amikor a parlamentben 33 százalékot alkotnak a szélsőséges, magyarellenes pártok” – nyilatkozta Kelemen.
Kelemen Hunor szerint a héten a parlamenti többség elvi keretei rajzolódtak ki, és jövő héttől kezdik körvonalazni a struktúrát, miután a parlamentet validálja az országos választási hatóság.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!