Több ezren vonultak fel a demokráciáért és szabadságért Bukarestben
2024. december 5. – 22:20
frissítve
Több ezren vonultak fel csütörtök este a bukaresti Egyetem téren, ahol művészek, újságírók, a civil szféra szereplői beszéltek a résztvevőknek arról, hogy miért érdemes „az európai utat” választani a vasárnapi elnökválasztáson, írja a Digi24.ro. A felvonulást a Geeks for Democracy Egyesület szervezte.
A résztvevők többek között azt skandálták, hogy „le a fasizmussal”, „ez itt Európa”, és román, illetve EU-s zászlókat lengettek. A Digi24 szerint Radu Paraschivescu író arról beszélt, hogy ez a legsúlyosabb helyzet Romániában 1989 óta, mert az ország most az elszigetelődést kockáztatja, illetve azt, hogy 35 évet visszaugrik az időben, miután több évtizeden át felfelé emelkedett. „Csak egy rosszindulatú ember nem venné észre, hogy 2024 Romániája már nem hasonlít a 90-es évek Romániájához” – mondta.
Felszólalt Carmen Uscatu, az adományokból gyermekkórházat építő Dăruieşte Viaţă Egyesület egyik alapítója, aki azzal érvelt, hogy „a remény Európából jön, nem Oroszországból”, és egy anya sem viszi a beteg gyermekét Oroszországba kezelésre, mindenki Európába igyekszik.
A G4Media szerint Oana Pellea színésznő azt mondta, hogy nem két jelölt közül kell választani vasárnap, hanem az ország útjáról döntünk. „Fentről néznek a halottaink, akik szabad országra vágytak, nem arra, hogy orosz csizma alatt éljenek” – tette hozzá. Victor Rebengiuc színész is eljött, és elmondta, fenyegető üzeneteket kapott, de ennek ellenére ő Lasconira szavaz.
Közben Kolozsváron több kisebb Európa-párti tüntetés is zajlott párhuzamosan csütörtökön a Cluj24.ro beszámolója szerint. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Farkas utcai épülete előtt a több romániai városból összegyűlt diákképviselők eseménye zajlott, az Egyetem utcában néhány tucat fiatal Georgescu ellen tüntetett, a prefektúra épülete előtt pedig azok a fiatalok voltak ott, akik napok óta kivonulnak a fasizmus ellen tiltakozni. Az elnökválasztás első fordulója utáni héten szervezett tüntetésükről szóló beszámolónk itt olvasható.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!