Georgescu már szavazott: a békéért

2024. december 1. – 09:00

Másolás

Vágólapra másolva

Călin Georgescu, aki az elnökválasztás első fordulójában az első helyen végzett, vasárnap leadta szavazatát a parlamenti választásokon. Nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a „jó győzelméért” és a békéért szavazott, ugyanakkor a román nép tiszteletéért és politikai felelősségéért is, amit „mindig Románia javára” kíván érvényesíteni. Georgescu azonban nem válaszolt a jelenlévő újságírók kérdéseire, és gyorsan távozott.

Fotó: George Calin / Inquam Photos Fotó: George Calin / Inquam Photos
Fotó: George Calin / Inquam Photos

Ha a román sajtónak nem is nyilatkozott most, nemrégiben a brit The Times napilapnak adott interjújában Vlagyimir Putyint „patriótának” nevezte, és kijelentette, hogy az orosz–ukrán háború „nem a mi dolgunk”. Georgescu ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Románia helye az EU-ban és a NATO-ban van, bár azt is megjegyezte, hogy az ország érdekeinek maximális érvényesítése érdekében újratárgyalná az együttműködés feltételeit.

Georgescu kampánya olyan populista üzeneteket is közvetít, amik a nemzeti szuverenitás és a globális intézmények iránti bizalmatlanság témáira építenek. Georgescu az elnökválasztás első fordulójában a külföldön élő románok és a vidéki szavazók jelentős részének támogatását is megszerezte. Első fordulós sikere után több szélsőséges párt, az AUR, a POT is jelezte, hogy beállnak mögé és támogatják őt.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!