Biró Rozália romániai mércével gazdag, de a vagyonnyilatkozatából nehezen deríthető ki, mennyire
2024. november 29. – 19:30
Miért szerepel egyszer 14 négyzetméter, másszor 14 hektár ugyanannál a földterületnél? Hogyan lett egy tinédzser lány 35 ezer euró értékű föld tulajdonosa? És vajon miért olyan nehéz követni Biró Rozália vagyonnyilatkozatait? Ilyen kérdések foglalkoztattak, amikor megpróbáltuk kibogozni a Bihar megyei képviselő vagyonát. Ez a Képviselőfánk, az Átlátszó Erdély, az UH és a Transtelex közös sorozata, amiben a törvényhozók vagyonbevallásait elemezzük ki.
Biró Rozália valószínűleg az RMDSZ egyik leggazdagabb politikusa. Még a Szabad Európa tavalyi összesítésében is feltüntették, amiben az anyagilag legjobban álló képviselőket rangsorolta a portál. Ugyanakkor ez a gazdagság kevésbé a képviselői fizetésének az eredménye, mintsem a férje és saját vállalkozásainak köszönhető. Ennek megfelelően Biró Rozália vagyoni helyzetének feltérképezése meglehetősen bonyolult, amit sokszor a képviselő is megnehezít.
Biró a második helyet foglalja el az RMDSZ megyei képviselőjelöltjeinek a listáján, ami azt jelenti, hogy nagy eséllyel a negyedik parlamenti mandátumát kezdheti meg december választások után. A politikus 2000-től van a politikában, akkor választották városi tanácsosnak Nagyváradon, majd egy évvel később már a határ menti város alpolgármestere lett. 2012-ben lépett át az országos politikába, előbb szenátor lett, majd képviselő. Az Átlátszó Erdély négy évvel ezelőtt már összesítette a vagyonát, onnan folytatjuk.
Biró Rozália nem túl gondos a vagyonnyilatkozataival. Ha jóhiszemű vagyok, akkor azt mondom, egyszerűen csak mellékattintott a kitöltésüknél, hiszen a Facebook oldalán megosztott videóból is látszik, nem erőssége az online világ, ha rosszmájú vagyok, akkor azt is állíthatnám, egyszerűen nem tudja, hogy mennyi pénze van, ha pedig gonosz vagyok, akkor lehet, nem is akarja, hogy bárki eligazodjon benne. Simán előfordul, hogy egyszer 14 négyzetméteres területet tüntet fel a bevallott földek között, majd egy évvel később – valószínűleg – ugyanerről a hájói mezőgazdasági parcelláról azt mondja, hogy 14 hektár, de olyan is van, hogy egyik évben egy hegyközpályi 10 áras földdarab eladásáért azt írja, hogy 8000 lejt kaptak, míg egy évvel később – valószínűleg ugyanerről – már 8000 eurót tüntet fel.
Telkek
A Biró-család szinte folyamatosan adja és veszi a földterületeket. A mandátumkezdő bevallásában 2021 januárjában összesen 11 tételt sorol fel a képviselő a férjével közös tulajdonként, van mezőgazdasági területük Hegyközpályiban (6,94 hektár) és Hájóban (13,91 hektár), külterületük Magyarvalkóban (1 hektár, 6,97 hektár és 7,1 hektár) és Betfiában (6948 négyzetméter, ezt 2023-tól már belterületként tüntetik fel), belterületük Nagyváradon (1303 négyzetméter, 3565 négyzetméter, 932 négyzetméter és 25 négyzetméter) és Székelykeresztúron (757 négyzetméter).
Fél évvel később már 12 tételt sorol fel, a hegyközpályi-i mezőgazdasági terület egy része ugyanis már beltelekként jelenik meg (26072 négyzetméter), ugyanakkor két tételben 2971 négyzetmétert eladnak belőle (8000 euróért és 124 900 euróért – ha jól tüntette fel a pénznemeket a képviselő, mert egy évvel később valószínűleg ugyanerre a szerződésre utalva már 124 900 lejt írt), 2000 négyzetmétert pedig a fiúknak adományoznak, 1363 négyzetméterről pedig a helyi polgármesteri hivatal javára mondanak le. És ez csak fél év statisztikája.
A 2022-es bevallásban – valószínűleg tévesen – kétszer tüntet fel egy 24072 négyzetméteres hegyközpályi területet, de egyébként nincs új szerzeménye a képviselőnek. Viszont további területeket „adnak el”, sajnos ettől az évtől azt már nem jelölik, hogy pontosan hol, de valószínűleg tűnik, hogy a hegyközpályi „birtokot” darabolják tovább. Az vagyonbevallás szerint két földterületet összesen 24 ezer euró értékben adnak el a fiúknak, egy földdarabot ajándékba kap a lányuk, míg egyet 35 ezer euróért adnak el szintén nekik. Az nem derül ki, hogy a még tinédzser lányának – ebben az évben még iskolai ösztöndíjat is jelöltek neki – miből volt 35 ezer eurója.
2024 júniusáig aztán még a férje örököl egy 1657 négyzetméteres belterületet Székelykeresztúron, és vásárolnak is egy 4800 négyzetméteres telket Vármezőn. Közben valószínűleg túladnak Betfiában található belterületükön, mert az már nem szerepel a vagyonnyilatkozat tételei között, és valószínűleg a lányuk egy részét megkapja ajándékba, míg egy másik részét „megvásárolja” meg 60 ezer euróért. Mindenesetre eltűnik a vagyonnyilatkozatból.
Házak, épületek
Épületek tekintetében valamivel egyszerűbb a helyzet, 2021 januárjában összesen 9 tételt sorol fel, míg 2024 júniusára pedig 6 maradt. Közben eladtak egy 2020-ban örökölt, 119 négyzetméteres székelykeresztúri lakóház harmadát (ennyi volt Biró Barna tulajdonrésze) 42 500 euróért, kikerült a Biró-házaspár tulajdonából egy nagyváradi 176 négyzetméteres pincehelyiség, van utalás arra, hogy a fiúk kapta ajándékba, illetve 2023-tól már a vármezői 270 négyzetméteres nyaralójuk sincs a tulajdonukban. Utóbbi sorsa már nehezebben követhető le, egy 45500 eurós eladás ugyan utalhat ennek az eladására, de mivel nem jegyzik pontosan, csak találgathatunk. Persze így is marad a házaspár birtokában egy 498 négyzetméteres váradi lakóház, két szintén váradi apartman (81, illetve 86 négyzetméteresek), egy 267 négyzetméteres székelykeresztúri gazdasági/termelési épület, egy 390 négyzetméteres nagyváradi üzlethelyiség, illetve egy berettyóújfalui családi ház és udvar (fele), amit Biró Rozália örökölt a szüleitől.
Autók és egyéb ingóságok
A családi autóflotta pont ellentétesen alakult, folyamatosan gyarapodott az elmúlt években. Egy 2010-es Lexus RX 450 H-t és egy 2015-ös BMW X5-öt tüntet fel a képviselő a mandátumindító bevallásában, majd utóbbit 28750 euróért túladnak rajta, és egy Toyota Land Cruiser 150-re cserélik. A család nagyon meg lehet elégedve a japán autógyártóval, mert 2023-as nyilatkozatban már egy vadiúj Toyota C HR crossovert is feltüntetett (jelenleg 34 ezer eurónál kezdődik az ára), legutóbb pedig egy Toyota Aygo X-szel, egy 2022-ben gyártott SUV-osított városi kisautóval gazdagodtak (ennek jelenleg 17 ezer eurónál kezdődik az ára).
Úgy néz ki, hogy az antik bútorok, valamint a drága ékszerek és festmények, már nem tűnnek jó üzletnek a családnak. 2013 óta már nem gyarapították a készletet, de azóta is rendszeresen feltünteti a politikus a bevallásában az összesen 85 ezer lejre taksált antik bútort, 61 ezer lejre becsült festményeket, illetve a 78 ezer lejre tartott ékszereket és órákat. Azóta inkább élményeket gyűjt a család.
Vállalkozások
Biró Rozália nem kifejezetten sikeres vállalkozó, bár egy időben számos cégben volt érdekelt, de ezek nem feltétlen hoztak sokat a konyhára. Az Átlátszó Erdély írta meg, hogy a képviselőnek 2008-ban még tizenegy közös cége volt – a börtönbüntetést korrupció miatt tavaly megúszó – Kiss Sándorral, 2020-ban pedig már csak öt. Az utóbbi évek vagyonbevallásai alapján pedig egyértelmű, hogy egyre inkább visszahúzódik erről a területről.
2021 januárjában még összesen hat cégben volt érdekelt:
- A Softpartner kft.-ben 25 százalékos részesedéssel, 2024. januárjában aztán ebből hivatalosan is kiszállt, a részesedését pedig névértéken (2500 lej) átruházta Kiss Sándornak. A vállalkozás évek óta veszteségesen működik.
- A Pro Idea kft.-ben 6,99 százalékos részesedéssel volt Kiss üzlettársa. Hivatalosan ebből a cégből is idén januárban szállt ki, névértéken (9030 lej) ruházta át a részét Kissnek. Ez a vállalkozás sem volt túl sikeres az elmúlt években.
- Feltüntette még a Biolact Bihor kft.-t is az érdekeltségei között, de az egykor jól menő tejfeldolgozó már rég nem funkcionált. 2021 júniusától már nem jelenik meg a vagyonnyilatkozataiban.
- Ott volt Bioland Bihor pékség, amiben szintén idén januárig volt 25 százalékos érdekeltsége. Ezt is névértéken (1000 lej) ruházta át Kiss Sándorra.
- Ezeken kívül még az ingatlanok bérbeadásával foglalkozó Alexis kft.-t tüntette fel – 9,28 százalékos részesedéssel – az érdekeltségei között. Kiss volt felesége a többségi tulajdonos. Ez azóta is megvan neki, tavaly nagyjából 180 ezer lejes forgalma volt a vállalkozásnak, ebből pedig 8 ezer lej volt a tiszta nyeresége.
- Ezen kívül a vendéglátással foglalkozó családi cégükben, a Vármező kft.-ben volt érdekeltsége. Ez még megvan, de nagy üzleti forgalma ennek sincs.
Lényegesen sikeresebb vállalkozó a férje, Biró Barna, akinek a vállalkozói érdekeltségeit még 2021-ben feltüntette a saját vagyonnyilatkozatában, de azóta erre már nem tér ki.
- Ott volt a listában az Atomedical kft., amit azóta felszámoltak.
- A West Impulse Rt., amiben 10 százalékos részesedése van, de már akkor is azt írták, hogy inaktív.
- A Field Impuls Rt., amiben szintén 10 százalékos részesedést jeleztek, de a cégadatbázis szerint évek óta se forgalma, se profitja.
- Feltüntették viszont a gyógyászati eszközöket gyártó és forgalmazó Atomedical Vest kft.-t, amiben a cégadatbázis szerint jelenleg 80 százalékos részesedése van a férjének. A cég jól menő vállalkozás, tavaly 5,2 milliós forgalom mellett 486 ezer lejes profittal zárt. Biró Rozália érdekeltségi nyilatkozatában is rendre feltűnik, mert szerződésben állt a megyei egészségbiztosítókkal, 2 millió fölötti forgalmat bonyolított le velük.
- 100 százalékos részesedése van az ingatlankereskedelemmel foglalkozó Top Invest kft.-ben, ami meglehetősen rapszodikusan forgalmat bonyolít le. 2021-ben mindössze 47 ezer lejes forgalom mellett 8 ezer lejes profitja volt. 2023-ban 1,80 milliós forgalom mellett 1,58 milliós profitot termelt.
- Ugyanakkor részesedése van az RCS-RDS távközlési vállalatban, 0,16 százalék, ami kevésnek tűnik, de kifejezetten jól fizet.
Konkrétan négy év alatt 77 ezer lejről 187 ezer lejre nőtt az RCS-RDS-től kapott osztalék nagysága. Az Atomedical Vest (amiben hivatalosan 2018 és 2020 között nem volt részesedése a férjének) 2022-ben és 2023-ban is 200 ezer lej fölötti osztalékot fizetett, de tőlük bérletei díj címen 2017 óta rendszeresen kap/kapott pénzt Biró, 87-120 ezer lej közötti összeget évente.
A TopInvest kft.-ből egyszer vett ki osztalékot az elmúlt négy évben, 993 ezer lejt, de a cég adminisztrátoraként is egy kisebb összeget évente, ez 16 ezer lejről 22 ezer lejre nőtt az elmúlt négy évben. Ezek mellett szintén rendszeresen jövedelmük van (évi 6000 lej) bérleti díj címen a székelykeresztúri Optal Centertől, ami testvére nyílászárókat gyártó vállalkozása. Emellett kisebb, 1200 lejes éves bérleti díjat szedtek be az Orthotica kft.-től, ami egy ideig az Atomedical Vest tulajdonosai között is feltűnt, míg egy árendába kiadott földterület után évi 1643-2407 lej közötti összeget kaptak a Sadelli Prodcomtól a vagyonbevallás alapján.
Biró Rozália képviselői juttatását is elég változatosan tünteti fel, 2021 januárjában 241 ezer lej bruttót ír, ami elnézve a többi képviselő fizetését még helytálló is lehet, fél évvel később 141 ezer bruttót írt egy évre. 2022 júniusában 242 ezer lej jelenik meg a nyilatkozatában, egy évvel később pedig szintén hasonló összeg. 2024 júniusában ehhez képest „csak” 141 ezer lejt tüntet fel. Ezekről nem írja, hogy bruttó vagy nettó, de elvileg azt kellene megjelenjen, amit kézhez kapott.
Bankszámlák
Vérbeli vállalkozóként tartják bankban a pénzüket, így a feltüntetett folyószámlák és betétek is igen változatosan alakulnak. Biró Rozália nevén ugyan hivatalosan egy sincs, de többször feltünteti férje nevén lévőket. 53 ezer lejes folyószámlával kezdték a képviselő mandátumát, majd félévvel később 25 ezer jelent meg ezen a számlán, de akkor már egy 2017-ben nyitott, 15 ezer eurós bankbetétet is megemlített. A 2022-es bevallásban ez már nincs, helyette egy abban az évben nyitott 23 500 eurós jelenik meg. Akkor épp 34 ezer euró volt a folyószámlájuk. 2023-ban aztán nem tüntetnek fel semmit, amire természetesen van lehetőség, ha számláikon lévő összeg nem éri el az 5000 eurót. A legutolsó nyilatkozatában csak egy 29 ezer lejes folyószámlát írt a képviselő, az is valószínűleg a férje nevén van.
A banki kölcsönöket is minden évben feltüntetnek, egy 2019-ben felvett 102 ezer lejes összeg jelenik meg a legtöbbször, aminek a lejárati ideje 2024 volt, azt utolsó bevallásában már nem is szerepel. 2022-ben is felvettek egy 72 500 lejes kölcsönt 2024-ig tartó futamidővel. Biró Rozália nevén még egy 65 ezer lejes kölcsön is volt a mandátuma megkezdésekor, de amint visszakapta az RMDSZ-től a kampányra meghitelezett 95 ezer lejt, vissza is adta a banknak a kölcsönt.
A különböző vállalkozásokat rendszeresen hitelezik, esetenként nem is kevés pénzzel, hiszen 2021-ben még 337 ezer lejes kölcsönt tüntetett fel Biró a Biolact Bihornak, de az Agromecnek (6,2 ezer lej), az Alexisnek (6,7 ezer lej), a Soft Partnernek (56 ezer lej), a Vármezőnek (131 ezer lej) és West Impulsenek (17 ezer lej) is adtak valamekkora összeget, sőt a Top Investnek (331 ezer lej) is hiteleztek. Utóbbinak 2023-ban már 935 ezer lejt tüntetnek fel hitelként. Aztán ezek a kölcsönök folyamatosan kikopnak a listából, az utolsó bevallásban már csak az Alexisnek nyújtott 6755 lejes kölcsön, illetve a Vármezőnek adott 5092 lejes kölcsön szerepel. Ugyanakkor nincs semmi jele a vagyonnyilatkozatokban annak, hogy ezeket visszakapták volna.
Az Átlátszó Erdély, a Transtelex és az uh.ro közös sorozatában, a Képviselőfánkban eddig ismertetett politikusvagyonok:
- Ahogy Kelemen Hunor spórol, úgy nem spórol más senki – UH.ro
- Magyar Lóránd: a képviselő, akinek papíron az elmúlt négy évben nem volt egy vasa sem – Transtelex
- A szilágysági örökifjú, akit nem ereszt a parlament – Átlátszó Erdély
- Jót tett Nagy Szabolcs képviselő vagyonának a négyéves parlamenti mandátum – Transtelex
- Öt éve ült már a parlamentben, mikor meghallotta Szent Mercédesz hívó szavát- UH.ro
- Szabó Ödön lottón is nyert az elmúlt négy évben, de nem ebből van a vagyona – Transtelex
- Sokkoló! 2024-ben nincs még bankszámlája Ladányinak! De Jaguárja már van – UH.ro
- Százszor megbánhatta Turos Lóránd szenátor a Szatmári Friss Újság megvásárlását – Transtelex
- A titokban végbement csoda: így lett villája Novák Leventének – Átlátszó Erdély
- Új kocsival csapatja Kovács Irénke, a legszorgosabb szenátor – Átlátszó Erdély
- Garzonlakásokba fektette megtakarításait Csoma Botond kolozsvári képviselő – Transtelex
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!