Megúszta a börtönt Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács korábbi RMDSZ-es elnöke

2023. március 23. – 21:04

Másolás

Vágólapra másolva

A Nagyváradi Táblabíróság elutasította az ügyészség fellebbezését a Bihar Megyei Tanács korábbi RMDSZ-es elnökének, Kiss Sándornak a vesztegetési ügyében, és helyben hagyta a Bihar megyei törvényszék tavaly áprilisban hozott ítéletét – írja a G4Media. Az ítélet jogerős, és ezzel egy 9 éve húzódó ügy végére került pont. 2018-ban ugyanebben az ügyben még nyolc év letöltendő börtönbüntetést szabott ki a törvényszék az RMDSZ Bihar megyei szervezetének korábbi elnökére.

A törvényszék tavaly a bűncselekmények (csúszópénz elfogadása és befolyással üzérkedés) révén szerzett 1,1 millió euró jogosulatlan haszon elkobzását. A mostani ítélet szerint ez is jogerőssé vált. A korábbi, 2018-ban hozott ítéletben egyébként még 5,55 millió eurós vagyonelkobzás szerepelt.

Kiss Sándor ellen 2014 áprilisában indított bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) csúszópénz elfogadása, pénzmosás és hatalommal való visszaélés gyanújával, és 2015 júniusában emeltek vádat ellene. A DNA vádirata szerint 2003 és 2008 között több cég Kiss Sándor lefizetésével nyert megbízást különböző közbeszerzési eljárásokon.

Az elsőfokú ítéletet 2018 júniusában hozta meg a Bihar megyei törvényszék, amely négy pénzmosási ügyben, hivatali visszaélésben, csúszópénz elfogadásában és befolyással való folyamatos üzérkedésben találta bűnösnek. Az elsőfokú ítéletet azonban a fellebbviteli tárgyaláson a nagyváradi táblabíróság 2018 decemberében formai hibákra hivatkozva megsemmisítette, és elrendelte az ügy újratárgyalását.

A megismételt eljárás során egy időközben született alkotmánybírósági döntés értelmében megsemmisítették azokat a bizonyítékokat, amelyeket a titkosszolgálat (SRI) gyűjtött, arra hivatkozva, hogy a SRI nem a DNA megbízásából, hanem nemzetbiztonsági okokra hivatkozva figyelte meg a volt politikust.

Így a Bihar megyei törvényszék tavaly – a vádlott számára kedvezőbb büntetőjog elve alapján – nem az új, hanem a feltételezett bűncselekmények idején érvényes 1968-as büntető törvénykönyvet alkalmazta. A pénzmosás és hivatali visszaélés vádja alól Kiss Sándort ezúttal felmentette, míg a csúszópénz elfogadása és befolyással való folyamatos üzérkedés vádpontjában a büntetőjogi felelősség elévülését állapították meg. A törvényszék mindazonáltal elrendelte az elévült bűncselekmények (csúszópénz elfogadása és befolyással üzérkedés) révén szerzett jogtalan haszon elkobzását.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!