A PNRR-s pénzek töredékét költötte el vidéken Románia, pedig itt él a lakosság 45 százaléka
Románia eddig 13,4 milliárd lejt költött el az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében lehívott összegekből, és ebből csak 1,031 milliárd, azaz 8 százalék jutott vidékre, írja a Hotnews a fejlesztési minisztériumtól kapott adatok alapján.
A PNRR keretében szeptember 30-ig 210,7 milliárd lejre kötöttek finanszírozási szerződést a program kedvezményezettjei, ebből 11,7 milliárd lejt tesz ki a vidéki projektekre kötött szerződések értéke, ami 9,81 százaléknak felel meg.
Anca Sinea, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Demokráciakutató Központjának szakértője úgy véli, hogy az az arány rendkívül alacsony, főleg, hogy leginkább a vidéki lakosságot fenyegeti az energiaszegénység veszélye, vagyis az, hogy nem képes megfizetni az alapvető energiaszolgáltatások árát.
A szakértő a Hotnewsnak elmondta, úgy véli, hogy a PNRR-vel a sűrűn lakott területek támogatását célozták meg, a több legyet egy csapásra elv alapján, de ezzel csak tovább nő a társadalmi egyenlőtlenség.
A vidéki települések azért is maradnak le a támogatások lehívásával, mert nincs meg hozzá a szükséges tudásuk vagy önrészük, ezért külön forrásokat kellene a rendelkezésükre bocsájtani, magyarázta Anca Sinea.
A PNRR keretében nem különítettek el a vidéki településeknek szánt alapot, a program célja az olyan kulcságazatok támogatása volt, mint a zöld átállás, a digitalizáció, az infrastruktúra, az egészségügy és az oktatás, a közigazgatási reform, érvelt a fejlesztési minisztérium.
A vidékre leszerződött 11,2 milliárd lejnyi PNRR-s támogatást többek között középületek felújítására, iskolák felszerelésére, az iskolaelhagyás megelőzésére, a zöld iskola és iskolabuszhálózat kiépítésére, bölcsődeépítésre és hátrányos helyzetű csoportoknak szóló szolgáltatásokra hívták le.
A Világbank 2023-as adatai szerint Románia lakosságának 45,33 százaléka vidéken él. A társadalmi egyenlőtlenséget számos adat igazolja, emlékeztet a Hotnews. 2021-ben az ország 17 megyéjében a vidéken élő iskolásoknak kevesebb mint fele érettségizett sikeresen, 2022-ben 15 megyére volt ez jellemző. Ugyanakkor vidéken minden 66. ember szociális segélyt kap, a városi közegben pedig hatszor kisebb ez az arány. Vidéken sokkal magasabb a munkanélküliek aránya is, az extrém energiaszegénységben élő háztartásoknak pedig 75 százaléka vidéki.
A PNRR keretében Románia számára 28,5 milliárd eurót hagytak jóvá 2026-ig, ennek egy része vissza nem térítendő támogatás, másik része pedig kedvezményes kamatozású hitel. Az összegek lehívása késésben van, az országnak már négy kifizetési kérelmet kellett volna benyújtania és a pénzt elköltenie, de jelenleg a harmadiknál tart, amelynek egy részét az Európai Bizottság bizonyos mérföldkövek teljesítésének elmulasztása miatt úgy tűnik, ideiglenesen felfüggeszti.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!