Hivatalos: az Európai Bizottság többek között a kolozsvári metróra igényelt összeg felfüggesztését javasolja

2024. október 16. – 10:41

Másolás

Vágólapra másolva

Felfüggeszti az Európai Bizottság az uniós helyreállítási mechanizmus keretében Románia által benyújtott harmadik kifizetési kérelemmel igényelt összegek egy részét, többek között a kolozsvári metró kivitelezéséhez kapcsolódó mérföldkő nem teljesült, derült ki a testület keddi közleményéből, amelyet az Agerpres idézett.

Az EB közleménye szerint Románia teljesítette a harmadik kifizetési kérelemhez rendelt hat célkitűzést, illetve a 68 mérföldkő közül 62-t. Hat mérföldkő nem teljesült, ezek az állami vállalatok irányításának reformjához, közlekedési beruházásokhoz és a mikrovállalkozások adórendszerének reformjához kapcsolódnak, és a következőek:

  • C4.R2/J79 – a CNAIR, CNIR, CFR, Metrorex, CFR Călători állami vállalatok igazgatótanácsi tagjainak kiválasztása és kinevezése
  • C6.R2/J121 – Az állami tulajdonú energiavállalatok vállalatirányításának javítása
  • C14.R9/J440 – A munkacsoport működésbe léptetése a vállalatirányítási politikák koordinációjával és nyomon követésével foglalkozó kormányzati központon belül
  • C4.I1/J72 – A vasúti infrastruktúra korszerűsítése és felújítása / A vasúti infrastruktúra korszerűsítésével és felújításával kapcsolatos munkák 50%-ára vonatkozó szerződések aláírása
  • C4.I4/J86 – A bukaresti és kolozsvári metróhálózat fejlesztése / A munkálatok 50%-ára vonatkozó szerződések aláírása nyílt és versenyeztetett pályázatokat követően, valamint a vonatkozó engedélyek megszerzése
  • M8.R4/J206 – Az adótörvénykönyv azon módosításainak hatályba lépése, amelyek fokozatosan csökkentik a mikrovállalkozásokra vonatkozó különleges adórendszer hatályát

A mechanizmus szabályainak megfelelően a nem teljesített mérföldkövekhez rendelt összegek kifizetését felfüggesztik, és a harmadik kifizetési kérelemmel igényelt összegnek csak egy részét kaphatja meg az ország. Az Economedia korábban értesülései alapján azt írta, 1,1 milliárd eurót veszíthet el Románia az országos helyreállítási terv (PNRR) harmadik, 2 milliárd eurós részletéből.

Az EB továbbította előzetes értékelését a Gazdasági és Pénzügyi Bizottságnak, amelynek négy hét áll a rendelkezésére a véleményezése kibocsátására.

A Bizottság ugyanakkor tájékoztatta a román hatóságokat is azokról az okokról, amelyek miatt úgy ítélte meg, hogy hat mérföldkő nem teljesült kielégítően. Az országnak egy hónapon belül el kell küldenie az EB-nek a kifogásokkal kapcsolatos megjegyzéseit.

A Gazdasági és Pénzügyi Bizottság pozitív véleményezése, illetve Románia megjegyzéseinek kiértékelése után az EB elfogadja a kifizetési határozatot, majd utalják a pénzt Romániának – ismertették az eljárást. Ettől számítva hat hónap áll az ország rendelkezésére a hiányosságok pótlására. Ha ennek az időszaknak a lejártával úgy ítélik meg, hogy a problémás mérföldkövek kielégítően teljesültek, utalják az országnak a visszatartott összegeket is.

A számos beruházást és reformot magában foglaló helyreállítási tervének végrehajtására Románia 28,5 milliárd eurót igényelt az EU helyreállítási alapjából, ebből 13,6 milliárd eurót vissza nem térítendő támogatás és 14,9 milliárd eurót hitel formájában. Eddig Románia mindössze 9,4 milliárd eurót hívott le a teljeskeretből.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!