Apjukkal vannak a hatóságok által keresett Hunyad megyei gyermekek

A hétfőn délután eltűntnek nyilvánított három szentandrási gyerek apja jelezte a hatóságoknak, hogy a kiskorúak vele vannak – tájékoztatott csütörtökön a Hunyad megyei rendőrség.

Az Agerpres által szemlézett közlemény szerint a rendőröknek az éjszaka folyamán sikerült felvenni a kapcsolatot a férfivel, és dolgoznak a tartózkodási helyének azonosításán. Bogdan Niţu rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a hatóságok prioritásként kezelik ezt az ügyet.

Az ügyészség is nyomozást indított az ügyben jogellenes fogvatartás gyanújával. A három gyermek szülei régóta konfliktusban állnak egymással, az elmúlt két évben pereskedtek a bíróságon a szülői felügyeleti jog gyakorlásáért. Kedden délután megjelent a közösségi médiában egy videófelvétel is, amelyen a gyermekek azt állítják, hogy az apjukkal akarnak maradni. A rendőrség vizsgálja a felvétel eredetiségét, illetve azt, hogy tartalmaz-e olyan elemeket, amelyek segíthetnek a három kiskorú megtalálásában.

A három – 7, 9 és 11 éves – szentandrási gyermeket három napon át keresték a hatóságok. A bébiszitter hétfő délután értesítette a nevelő apát, hogy nem találja őket. A férfi ezután értesítette a rendőrséget a gyerekek eltűnéséről.

A hatóságok a keresést a szomszédos megyékre is kiterjesztették, ugyanakkor arra kérték a lakosságot, hogy ha információval rendelkeznek a gyermekek hollétéről, hívják a rendőrséget a 112-es egységes segélyhívószámon. A keresésben a csendőrség és a katasztrófavédelem munkatársai is részt vesznek, nyomkövető kutyákat is bevetettek.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!