Harmadik napja keresnek a hatóságok három Hunyad megyei gyermeket

2024. október 16. – 17:45

Másolás

Vágólapra másolva

7, 9 és 11 éves testvéreket keres Hunyad megyében és a szomszédos megyékben a rendőrség, miután a bébiszitterük hétfő délután értesítette az apjukat, hogy nem találta őket otthon, írta az Agerpres.

A gyermekek a Psikihez tartozó Szentandrásról tűntek el. Rendőrökből, csendőrökből és katonai tűzoltókból álló csapatok keresik őket, az akcióban egy nyomkövető kutyát is bevetettek. A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy ha információval rendelkeznek a gyermekek hollétéről, hívják a rendőrséget a 112-es egységes segélyhívószámon.

A Hunyad megyei rendőrség sajtószóvivője, Bogdan Niţu szerint az ügyészség is nyomozást indított az ügyben jogellenes fogvatartás gyanújával.

Kedden délután megjelent a közösségi médiában egy videófelvétel, amelyen a gyermekek azt állítják, hogy az apjukkal akarnak maradni. A rendőrség vizsgálja a felvétel eredetiségét, illetve azt, hogy tartalmaz-e olyan elemeket, amelyek segíthetnek a három kiskorú megtalálásában.

Az apa nevére távoltartási végzést állított ki a bíróság

Az ügyben közleményt adott ki a családügyi minisztérium is, amelyben azt írják, a három gyermek szülei régóta konfliktusban állnak egymással, az elmúlt két évben pereskedtek a bíróságon a szülői felügyeleti jog gyakorlásáért.

A közleményben a gyermekjogvédelmi és örökbefogadási hatóságtól származó információkra hivatkozva azt írták, hogy a gyermekek eltűnése előtt három nappal két piski rendőr és a gyermekvédelmi igazgatóság munkatársai bejelentetlen látogatást tettek a gyermekek ideiglenes lakhelyén. Ennek előzménye, hogy augusztusban a Hunyad megyei törvényszék a dévai sürgősségi befogadóközpontban való elhelyezésükről döntött, de a gyermekek megtagadták, hogy odamenjenek.

Az intézkedést azután rendelte el a törvényszék, hogy ugyanabban a hónapban távoltartási végzést adtak ki az apa nevére, akinek legalább 100 méter távolságot kell tartania a gyermekektől és az anyjuktól, és telefonon sem léphet kapcsolatba velük. A gyermekvédelmi igazgatóság munkatársai azonban a látogatásaik során azt tapasztalták, hogy az apa a házuk közelében elhelyezett lakókocsiban lakott.

A minisztérium közleménye szerint a szülők közötti konfliktus régóta húzódik, számtalan nézeteltérésük volt a szülői jogok és kötelezettségek gyakorlásával kapcsolatban, az elmúlt két évben mindketten több gyermekelhelyezési pert indítottak.

A hatóságok szerint a gyermekek korábban tíz éven át Kolozsváron éltek a szülőkkel együtt, majd 2021-ben és 2022-ben Barcelonában laktak. Az apa 2022 júniusában visszatért Romániába a gyermekekkel. Azóta több polgári és büntetőpert is indítottak a szülők egymás ellen Romániában és Spanyolországban is – ismertette az előzményeket a minisztérium.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!