Ismét covidjárvány van, de a mostani enyhébb tünetekkel jár, mint a korábbi variánsok

2024. október 7. – 10:06

Másolás

Vágólapra másolva

A világjárvány óta rendszeresen elkezd terjedni a covid ősszel, a különféle variánsok pedig más-más féle tüneteket okoznak. Tavaly például, mint írtuk, főként idegrendszeri panaszokkal fordultak orvoshoz a betegek, a fáradékonyság, fejfájás, egyensúlyzavar, a koncentrációs készség csökkenése pedig hetekig, de akár hónapokig is fennállt.

A Covid–19 új változata, az XEC az, ami most rohamosan fertőz Európában, de a meglévő, frissített vakcináink hatásosan védhetnek ellene. Ráadásul már immunisabbak is vagyunk, mondják az orvosok.

„Egyértelműen járvány van, tesztelnek covidra és influenzára is, és sok a pozitív covidteszt. Ez így szokott lenni, iskolakezdés után 2-3 héttel tetőzik a járvány, utána kezd csökkeni az esetszám, úgy látom, már a leszálló ágban vagyunk” – fejtette ki László Attila orvos, szenátor, a szenátus egészségügyi bizottságának elnöke. Elmondta, lényegében elkerülhetetlen, hogy gócok alakuljanak ki, mint például a Csíkszeredai Kórház kardiológiai osztályán, ahol jelentős részben a legsérülékenyebb csoportokhoz tartozókat ápolnak: alacsony immunitással rendelkező, krónikus beteg idős embereket.

László Attila szerint pozitívumként lehet értékelni, hogy az idei vírusverzió által okozott tünetek talán enyhébbek, rövidebb ideig tartanak a lázzal, izomfájdalommal járó időszakok. Hozzátette:

a fertőzöttek leginkább a kínzó, száraz köhögésre panaszkodnak, ami hosszú ideig, esetenként hetekig is fennállhat.

„Úgy látszik, igazuk lesz a kollégáknak, akik azt mondták, hogy olyan lesz a covid terjedése, mint a hullámoké, amit egy pocsolyába dobott kő kelt: minél messzebb kerülünk a központtól – ez esetben a járvány kezdetétől – a megjelenő újabb és újabb hullámok egyre kisebbek és kisebbek lesznek” – magyarázta az orvos.

László Attila hozzátette, nem minenki esetében azonosak a tünetek. Mint minden vírus, ez is bekerül a vérkeringésbe, érint minden szövetet, és azoknál a szerveknél produkál erősebb tüneteket, melyek a leggyengébbek. Tehát az is előfoirdulhat, hogy ízületi, szív- vagy idegrendszeri problémák jelentkeznek a betegnél.

Úgy vélte, ez a hullám már lecsengő ágban van, azaz az esetszám által leírt Gauss-görbe második szakaszánál tartunk, és lassan el fog csendesedni. Idén még valószínűleg lesz egy következő, kisebb hullám, amikor majd hirtelen lehűl az idő, de addig még van jónéhány hét, vélte László Attila.

Ezekre a tünetekre kell odafigyelni

Szimptómái alapján nehéz megkülönböztetni a XEC-et a korábbi variánsoktól, vagy akár az influenzától, mert a szokásos tüneteket produkálja:

  • láz,
  • torokfájás,
  • köhögés,
  • izomfájdalmak.

A XEC nem tűnik veszélyesebbnek vagy nem okoz súlyosabb betegséget, a WHO sem jelölte meg „aggodalomra okot adónak”, mert egyelőre úgy tűnik, enyhébb lefolyású, mint a korábbi törzsek.

A veszély inkább abban rejlik, hogy nagyon könnyű terjedése miatt más változatokkal is egyesülhet. Az elemzések szerint októberben a XEC lesz a domináns változat egész Európában. A jó hír az, hogy a jelenlegi Covid–19-vakcinák várhatóan védelmet nyújtanak a XEC ellen, mert a friss oltóanyagok az omikronnak ezeket az alváltozatait célozzák meg.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!