Elkezdődtek az egyeztetések, hogy ki legyen a Maros Művészegyüttes új igazgatója, addig is ideiglenes vezetőt neveznek ki

A Maros Művészegyüttes igazgatójának hétvégi lemondása után napokkal megszólalt a társulatot fenntartó Maros Megyei Tanács képviselője is. Kovács Mihály Levente, Maros Megye Tanácsának alelnöke bejelentette, a Maros Művészegyütteshez ki fognak nevezni egy ideiglenes vezetőt, majd versenyvizsgát írnak ki, amelynek követelményeit hamarosan nyilvánosságra hozzák, írja a Székelyhon.

Az alelnök arról számolt be, hogy Péter Ferenc megyei tanácselnök még nem fogadta el Barabási lemondását, de várhatóan a törvény által megszabott harminc nap letelte előtt meg fogja tenni, hogy mielőbb tudjanak ideiglenes vezetőt kinevezni.

Florin Săliștean ceremóniamester már be is jelentkezett a Maros Művészegyüttes igazgatói tisztségére.

Mint a Transtelexen megírtuk, Barabási Attila Csaba azt követően mondott le a Maros Művészegyüttes igazgatói posztjáról, hogy nyilvánosságra került a társulat több mint 90 alkalmazottjának petíciója, amelyben azt kifogásolták, hogy Barabási nem tartja be a bérezéssel, szabadnapokkal és előléptetésekkel kapcsolatos törvényes előírásokat, és rendszeresen megalázza, szóban bántalmazza őket. Ugyanakkor kiszivárgott egy hangfelvétel is, amelyen Barabási szidalmazza kollégáit.

Bár a petíció a Maros megyei tanácsnak volt címezve, Kovács Mihály azt mondta hozzájuk még nem érkezett meg a levél. Az alelnök kedden találkozott a magyar tagozat táncosaival, alkalmazottaival, és a román tagozatosokkal is egyeztetni fog csütörtökön. Mint kiemelte, korábban is többször ellátogatott az együtteshez, találkozott a tagokkal, de soha nem jelezték neki, hogy gondok lennének, hogy nézeteltérések és elégedetlenségek vannak.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!