„Nem volt jó a jókedv? Csinálok akkor én minden nap feszültséget!” – Semmirevalóknak nevezi alkalmazottait egy hangfelvételen a Maros Művészegyüttes vezetője

2024. szeptember 7. – 12:52

Másolás

Vágólapra másolva

Hangfelvételt közölt, és a Maros Művészegyüttes több alkalmazottjának beszámolója alapján a társulatban uralkodó toxikus légkörről számolt be a Pontmaros nevű vásárhelyi portál.

A Pontmaros által közölt hangfelvételen Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes vezetője hallható, akinek szerdán több mint 90 alkalmazottja kérte egy petícióban a lemondását Maros Megye Tanácsától, bérezéssel kapcsolatos törvénytelenségek és az igazgató intézményvezetési stílusa miatt.

Mint a Transtelex megírta, az igazgató több pontba szedve tagadta az ellene irányuló vádakat, azt állítva, hogy lejáratásról van szó.

Most azonban a Pontmaros román nyelvű cikkben tért vissza a témára, és ebben nyolc meg nem nevezett nyilatkozóra hivatkozva mutatta be a megyei tanács által finanszírozott Maros Művészegyüttes toxikus légkörét, melyet egy hangfelvétellel is alátámasztott, ahol az igazgató különböző helyzetekben megalázó stílusban beszél az alkalmazottaival, semmirevalóknak, hazugnak nevezi őket, és azzal fenyegeti, hogy ha nem volt nekik elég a jókedv és a normális beszéd, akkor ő majd minden nap feszültséget fog szítani.

A Transtelexnek nyilatkozó források szintén arról számoltak be, hogy Barabási Attila Csaba agresszív módon kommunikált az együttes tagjaival, akik félve mentek be munkahelyükre, mert nem tudták, hogy aznap miért fognak az igazgató által megrovásban részesülni. Ez ugyanis szerintük inkább Barabási hangulatától függött, mintsem attól, hogy hibáztak-e valamit.

A lap beszámolója szerint több alkalmazott is felmondott az elmúlt évek során, mivel azonban Barabásit mind politikai kapcsolatai, mind a Maros Művészegyüttes által elért eredményei védik, nem kérték még számon magatartása miatt.

Ugyanakkor úgy tudjuk, az alkalmazottakat az is visszatartja, hogy névvel nyilatkozzanak, hogy szerződésükben titoktartást írtak alá munkáltatójukkal. Az alkalmazottak viszont megelégelték a folytonos megaláztatást, ezért küldték el a petíciót a tanácsnak, illetve vállalták a kockázatát, hogy a sajtónak nyilatkozzanak.

Maros Megye Tanácsa az ügyben még nem reagált. A sajtó megkeresésére Péter Ferenc megyei tanácselnök sem válaszolt.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!