Az iskolák nem csak megtilthatják, írásbeli, szóbeli figyelmeztetést és kicsapást is alkalmazhatnak a mobiltelefonok használata miatt

Ligia Deca oktatási miniszter hétfő este a Digi24-nek nyilatkozott a mobiltelefonok iskolai használatát tiltó új szabályokról. Elmondása szerint az új szabályozás értelmében az iskolák megtilthatják a mobiltelefonok használatát a tanítási idő alatt, és egy sor szankciót írnak elő, a szóbeli vagy írásbeli figyelmeztetéstől a legsúlyosabb szankcióig, azaz a kicsapásig.

Hozzátette azért döntöttek úgy, hogy az iskolákra bízzák, milyen módon alkalmazzák a már meglévő, de kiegészített szabályozást, mert minden iskola ismeri a közösségét, ismeri az igényeket, ismeri a lehetőségeket, és ennek fényében el tudja dönteni, hogy számukra melyik változata hatékonyabb: a mobiltelefonok használata tilos a tanórák alatt, az osztályterem bejáratánál kialakított tárolóhelyiségben tartják a mobilokat, vagy még szigorúbb szabályt alkalmaznak, hisz a mobiltelefonokat betilthatják az a teljes iskola területére vonatkozóan. Ha pedig a tanár hasznosnak tartja őket egy interaktív óra szempontjából, akkor ad hoc jelleggel használhatja őket digitális szemléltető eszközként is.

Arról, hogy az erdélyi magyar iskolák hogyan alkalmazzák a módosítást, a Transtelexen részletesen beszámoltunk, ismertetve a diákok véleményét is.

Ligia Deca, oktatási miniszter szerint kezdeményezésüket azzal indokolta, hogy a PISA-felmérések eredményei arra engedtek következtetni, hogy a mobilok miatt csökkent a diákok figyelme.

„Ha a mobiltelefonokat napi egy óránál hosszabb ideig használják, akár oktatási céllal is, csökkenti a diákok matematikai teljesítménye. A matematikára vonatkozóan külön tanulmányt készítettek, hogy megnézzék, mely tényezők befolyásolják pozitívan és negatívan a tanulók teljesítményét minden olyan országban, ahol a PISA-t alkalmazták. Tudományos megerősítést nyert, hogy a mobiltelefonok túlzott használata negatívan hat a teljesítményre” – fejtette ki Deca.

A Digi24 újságírója pedig egy másik tanulmányt eredményét emelte ki, ami szerint a szülők 96%-a támogatja a mobiltelefonok korlátozására vonatkozó intézkedést. Erre reagálva Deca megjegyezte, hogy ez azt jelenti, nagy társadalmi egyetértés van a már meghozott intézkedés mellett. A miniszter pedig a digitális függőséget egy valós problémának tartja, és szerinte a fejlődésben lévőknek, a gyerekeknek, a diákoknak extra támogatásra van szükségük ahhoz, hogy egyensúlyba tudják hozni az online időt a valós társadalmi interakciókra szánt idővel.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!