Iskolai telefontilalom: van, ahol szünetben is csak külön engedéllyel lehet majd mobilozni

Iskolánként változik, hogy szigorítják-e a diákok mobiltelefon-használatát a Diákstatútum új rendelkezése nyomán. Olyan erdélyi iskola is van, ahol ezután szünetben is csak sürgősség esetén férhetnek hozzá a diákok az okostelefonjaikhoz, aminek nem mindenki örül.
A 2024/2025-ös tanévtől érvényes Diákstatútum azzal egészíti ki a mobiltelefonok használatának iskolai korlátozására vonatkozó rendelkezést, hogy leszögezi, a telefonokat minden osztályban egy biztonságos helyre kell összegyűjteni, ehhez pedig csak az osztályfőnök, az igazgató vagy a szolgálatos tanár férhet hozzá, ha pedig ezt a szabályt a diák megszegi, akkor ezután el is vehetik tőle a telefont, amit órák után a szüleinek vagy nagykorú diák esetén neki magának adnak vissza. A szabály értelmében a telefont csak oktatási célra lehet használni, a tanár engedélyével, illetve szüneten vagy az adott iskolában arra kijelölt helyiségben. A szabályok a speciális nevelési igényű (CES) tanulókra nem vonatkoznak.
A mobiltelefonok használatát eddig is korlátozták valamilyen formában a legtöbb romániai iskolában, elterjedt volt a falra akasztható, zsebekkel ellátott vászontartó, amibe az órák idejére belecsúsztathatták a diákok a telefonjaikat, volt, ahol csak az egyes tanárok kérték, hogy az óra idejére az asztalra vagy szekrénybe helyezzék a diákok a telefonokat, és olyan is volt, ahol eddig is elzárták a telefonokat az iskolai program időtartamára, és csak sürgősség esetén kérhették el a diákok az osztályfőnök engedélyével.
Az persze változó, hogy hol mennyire vették komolyan a szabályokat, középiskolás diákoktól érdeklődve azt tudtam meg, hogy előfordult, hogy senki nem tette be a telefonját a zsebes vászontartóba, vagy hogy ki-kivették a telefonokat a szekrényből, kellemetlen helyzetbe hozva ezzel a telefonokért felelős szolgálatos diákot. Az órán való telefonozás egyik módja annak a rosszalkodásnak, ami mindig is jelen volt az osztálytermekben, és talán kevésbé zavarja az óra menetét, mint a rosszalkodás más formái, jegyezte meg korábban a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (MAKOSZ) elnöke, Szász Tamás, amikor a Diákstatútum módosításairól kérdeztük.
„Az igazgató nem járhat végig 40 osztályt a nap végén, hogy visszaadja a telefonokat”
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumban például továbbra is az osztályteremben a falra akasztott, zsebes vászontartóban tárolnák órák alatt a diákok telefonjait. Ugyanakkor több iskolaigazgató kiemelte, hogy a Diákstatútum előírása ebben a formában alkalmazhatatlan, ezért még kérdés számukra, hogy hogyan oldják meg a gyakorlatban a telefonok tárolását.
„Egyetértünk azzal, hogy órák alatt nem szabad mobilozni, de furcsa a rendelkezés, hiszen azt írja, hogy el kell zárni a telefonokat, és a kulcs az osztályfőnöknél vagy az igazgatónál legyen. A Diákstatútum szerint nem szabad használni a telefonokat, kivéve, ha a tanár azt kéri, vagy a szüneteken, ha pedig a Diákstatútum így rendelkezik, akkor a diáknak ezt a jogát nem csorbíthatja egy iskola sem önkényesen. Nem tudom még, hogy hogy fogjuk alkalmazni, hiszen nem lehet megoldani azt, hogy az osztályfőnök vagy az igazgató minden szünetben kinyissa, visszazárja a szekrényt, vagy mindig tudja, hogy hol, melyik órán szeretnék a telefonokat oktatási célra használni” – mondta Sztakics Éva, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium igazgatója. Mint hozzátette, valószínűleg majd az új, zárható katedrákban alakítanak ki helyet a telefonok tárolására, a tanároknál pedig ott lesz a kulcs.
A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban nyolcadik osztályig eddig is el voltak zárva a telefonok a szekrénybe, a szünetek idejére is, amit az új tanévben a líceumi osztályokra is kiterjesztenének, mondta el Popa Márta igazgató, aki reméli, hogy a szülők és a gyerekek is partnerek lesznek a telefonmentes iskola kialakításában. „Úgy gondolom, hogy az, amit a Diákstatútum ír, hogy csak az igazgató, az osztályfőnök vagy a szolgálatos tanár férhet hozzá a telefonhoz, alkalmazhatatlan. Az osztályfőnöknek lehet, hogy már nincs órája háromkor, amikor elmenne a gyermek, a szolgálatos tanár pedig nem tudja egyszerre mind a negyven osztályt végigjárni, hogy visszaadja a telefonokat” – tette hozzá.
Popa Márta szerint vagy továbbra is felelős diákokat neveznek majd ki minden osztályba, aki a tanár kérésére kinyitja a telefonos szekrényt, vagy az utolsó órát tartó tanárt nevezik ki szolgálatosnak, akinek ez lesz a feladata.
A tordai Jósika Miklós Elméleti Líceumban a diákok eddig szabadon használhatták a telefont, de a tanár kérésére letették egy asztalra vagy egy szekrénybe az óra idejére. Ez változni fog, ugyanis az iskola speciális szekrényt és dobozokat csináltat a telefonok tárolására. „Minden diák reggel nyolc órakor beteszi a dobozba a telefonját, mindenkinek külön rekesze lesz, a tanár, aki az első órát tartja, lehozza a dobozokat és bezárja a szekrénybe. A szolgálatos tanártól lehet kérni, ha a diáknak valamilyen sürgős problémája van, hogy a telefont használhassa a szünetben, és azonkívül, ha valamelyik tanár azt szeretné, hogy a diákok a telefont az órán használják, akkor ő az osztály rekeszéből kiveszi a dobozt, felviszi az osztályba” – magyarázta Józan Erzsébet igazgató. Az osztályok telefonos dobozait a tanítás ideje alatt a tanáriban felállított szekrénybe zárják, és a szolgálatos tanárnak lesz csak hozzáférése.
Felvetésemre, hogy a tanárok maguk is sokszor kommunikálnak online felületeken a diákokkal, és a legtöbb osztálynak van az osztályfőnökkel közös Whatsapp- vagy Facebook-csoportja, Józan Erzsébet azt mondta, ez valószínűleg egy kicsit háttérbe fog szorulni, de az iskolai program után továbbra is lehet használni.
Hogy mit szólnak a szünetre is vonatkozó korlátozáshoz a diákok? Pákai Imola, a János Zsigmond Unitárius Kollégium diáktanácsának elnöke a Kolozsvári Rádiónak azt mondta, érti, hogy a telefonhasználatot a diákok társadalmi életének fejlesztése érdekében korlátozzák, de kissé drasztikusnak tartja ezt a lépést, és arról, hogy szünetben használják-e a diákok telefont, nem a tanintézmény vagy a törvényhozók kellene döntsenek. „Vannak olyan iskolán kívüli tevékenységek, amihez az elintéznivalóinkat csak iskolában, szünetben tudjuk megtenni, személyes tapasztalatból is mondom ezt, és úgy érzem, hogy így a mi időnkkel élnek vissza” – tette hozzá. Több erdélyi diákszervezetet véleményét is kértem egyébként a rendelkezéssel kapcsolatban, amint válaszolnak, visszatérünk a témára.
„Az okoseszközöknek megvan a helye az oktatásban”
„Fontos, hogy ne menjen a telefonálás a tanulás kárára, de meg kell tanítani a gyerekeket az okoseszközök ésszerű használatára, hiszen a jövő, akárhogy is nézzük, minden téren erről fog szólni” – hangsúlyozta Sztakics Éva. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium igazgatója szerint nem feltétlenül a tiltás a célravezető, hanem azt kellene elérni, hogy logikus és normális legyen, hogy a gyermek odafigyel az órán.
Azt is kiemelte, hogy nagyon sok digitális tananyag készült, az okostábla pedig új távlatokat nyitott az oktatásban, például lehetséges az, hogy a gyerekek végigkövessék egy bonyolult matekfeladat megoldásának levezetését anélkül, hogy közben másolniuk kellene a füzetbe, mert a végén egy QR-kóddal le tudják menteni az egészet, majd otthon megnyitni.
Popa Márta szintén úgy véli, hogy számos nagyon jó okostelefonos alkalmazást be lehet vetni a tanórák alatt, fel lehet például mérni a tanulók óra végén adott válaszai alapján, hogy milyen szinten sajátították el a tananyagot, a videókról, oktatófilmekről nem is beszélve. „Ilyen célra igenis lehet használni a telefont, ezért kell egy szolgálatos tanuló, mert nem lehet mindig szaladni az igazgató vagy a szolgálatos tanár után” – érvelt a János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatója.
Az okostelefonok iskolai tiltása nemzetközi trend
A képernyőfüggőség és az internetes abúzus visszaszorítása érdekében több európai országban korlátozzák központilag vagy az egyes iskolák szintjén az okostelefonok iskolai használatát.
Görögországban 2024 szeptemberétől egy napos felfüggesztés jár azért, ha valaki megszegi a tiltást. Hollandiában már 2024 januárjától tilos a mobiltelefonok használata a középiskolákban, az általános iskolák pedig szeptembertől csatlakoznak ehhez a szabályhoz. Franciaországban egyelőre 200 iskolában tesztelik, hogy a 15 év alatti diákoknak a nap elején le kell adniuk a telefonjaikat, az intézkedést 2025 januárjától országos szintre kiterjesztenék.
Magyarországon szintén bevezették szeptembertől vezették be a tiltást, ami azért kavart nagy port, mert a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatóját felmentették, miután bejelentette, hogy az iskolában nem fogják elvenni a telefonokat a diákoktól az órák alatt. Az igazgató egyébként egy konkrét jogszabályi rendelkezés megjelölésével, a rendelet 5. paragrafusára hivatkozva jelentette be döntést, ennek kapcsán a Telex arra mutatott rá, hogy az iskolai mobilhasználatot szabályozó kormányrendelet nem egyértelmű.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!